17 °C Budapest
Budapest, Hungary - July 4, 2019: Passengers waiting for their train announcement standing below the departure board at end of platform

Rengeteg magyar mond le önként a kártérítésről, ha így utazik: kevesen tudják, pedig ez jár

2024. augusztus 22. 10:02

Az idei nyár hosszú kánikulái nem kímélték a magyar vonatokat, vasútvonalakat. A MÁV-VOLÁN-csoport lapunkkal közölt információi szerint az idei extrém hőség miatt a rekordmértékű késések jóval nagyobb arányban volt szükség műszaki beavatkozásra, rendkívüli intézkedésre, mint 2023-ban. A Pénzcentrum kérdésére azt is elárulták, hogy az utazás elhalasztása, vagy késés miatt idén eddig a belföldi utasok számára 2 millió forintot, a nemzetközi utasok számára 30 millió forintot utaltak vissza. Ugyanis 30 percet meghaladó késés esetén az utasoknak átalány-kártérítés járhat.

Idén nyáron is rengetegszer szerepelt a hírekben, mennyire sokat késik a MÁV. A Mátészalka-Debrecen vonalon például egy hónap alatt 3 napnyi késést halmoztak fel a vonatok júliusban, ahogy arról lapunk is beszámolt. A késések hátterében nem csak a vasút egyre romló műszaki állapota áll önmagában, amely miatt például három évtized alatt 16-22 perccel nőtt a menetidő a Budapest-Miskolc vonalon. A helyzeten sokat ront az idei extrém hőség is, amely miatt már az első hőhullám alatt is kérték az utasokat, hogy inkább utazzanak busszal. Később kiderült, hogy a hőhullám első 10 napjában, azaz július 5. és 15. között több mint 35 ezer járat indult el, melyek több mint 70 százaléka pontosan vagy 6 percnél kisebb késéssel közlekedett. Ugyanakkor 10 ezer vonat késett kisebb vagy nagyobb mértékben a hőség kezdete óta, és 500 szerelvény egyáltalán nem indult el. Így idén nyáron valszínűleg sok utas számára okoztak kellemetlenséget a késések. Azt viszont valószínűleg kevés utas tudja, hogy ha a vonat 30 percnél többet késik, akkor visszatérítés járhat a menetjegy árából. Mutatjuk, mikor, mennyi járhat és hogyan lehet hozzájutni.

"A MÁV-VOLÁN-csoport célja is a gyors, kiszámítható közlekedés biztosítása. A sebesség korlátozására – és ezáltal a menetidő esetenkénti meghosszabbodására – sosem önkényesen, hanem mindig kényszerből kerül sor. A lassújelek – a vasúti sebességkorlátozások – oka az, hogy az utasbiztonságot semmilyen más szempontért nem áldozhatjuk fel" - közölte lapunk érdeklődésére a MÁV.

A MÁV-START napi szinten 3300 vonatot közlekedtet. A feláras (InterCity és expresszvonatok) járatok esetében átlagosan 5-10 perc közötti késések jellemzőek. Az országos szinten az e felett mért, átlagos késésekre vonatkozó adat pedig mindössze 1%-kal marad el a tavalyi 94%-os értéktől, az idei extrém hőség ugyanakkor ennél jóval nagyobb arányban igényelt műszaki beavatkozást, rendkívüli intézkedést. Ezt jelentős részben a MÁV-VOLÁN-csoport munkavállalóinak helytállása tette lehetővé, a tulajdonos ÉKM által megítélt „hőségpénz” épp ezt a teljesítményt ismerte el

- közölték. A MÁV azt is hozzátette: "A legnagyobb forgalmat a budapesti elővárosban regisztrálja a vasúttársaság, itt 5-10 perces késéseket nézve közel 90%-os a menetrendszerűség."

Ahogy tavaly, arra is rákérdeztünk a MÁV-nál, hányan kaptak kártérítést késés miatt a menetjegyek árából, illetve mekkora összeget térítettek vissza 2024 első félévében. A vasúttársaság válasza szerint "a jegyvisszatérítésnél akár az utazás elhalasztása, akár késés miatt, idén eddig a belföldi utasaink számára 2 millió forintot, a nemzetközi utasaink számára 30 millió forintot utaltunk vissza". Tavaly ugyanerre a kérdésre azt a választ küldték, hogy "2023 első félévében belföldi utazással kapcsolatban 3 ezer, míg nemzetközi viszonylatú utazással kapcsolatban 2 370 db késésekkel összefüggő átalány-kártérítési igény érkezett. A belföldi igények esetében közel 3 millió, a nemzetközi igények kapcsán 25 millió forint kifizetésére került sor". Ezek szerint idén belföldi utazások esetén kisebb, külföldi utak kapcsán nagyobb összeget fizettek ki kártérítésként 2023 első félévéhez képest.

Mikor jár visszatérítés, ha késik a vonat?

Annak ellenére, hogy idén nyáron is rengeteg késést tapasztaltak az utasok, még mindig kevesen lehetnek, akik élnek az átalány-kártérítés lehetőségével. Pedig késés bármikor előfordulhat akár baleset, időjárási körülmény, meghibásodás miatt, vagy más okból, így nem árt tudni, mikor érdemes kártérítési igényt benyújtani.

A MÁV honlapján található tájékoztatás szerint belföldi forgalomban a felár megfizetésével igénybe vett közvetlen vonat késése esetén az utas az alábbi mértékű átalány-visszatérítésre jogosult a menetjegyen feltüntetett indulási állomás és célállomás között.

  • 30 – 119 perc késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának 25%-a;
  • 120 perc vagy annál nagyobb késéssel történő érkezés esetén a menetjegy árának 50%- a.

Nem kérhető kártérítés, ha az Utas nem rendelkezett menetjeggyel vagy helyjeggyel. Ha az átalány-kártérítés számított összege nem haladja meg az 1000 Ft-ot, azt a vasúttársaság nem fizeti ki. Ugyanazon utas több, egyenként 1000 Ft-ot meg nem haladó kártérítését a vasúttársaság kifizeti, amint összegük meghaladja az 1000 Ft-ot.

Átalány-kártérítésigénylése

Pénztárban, vagy jegyértékesítő automatából vásárolt menetjegyek esetén az állomási pénztáraknál egyéb feltételek függvényében az utazás napjától számított 14 napon belül teljesítik a kifizetéseket, ezt követően az átalány-kártérítési igényt az Ügyfélszolgálathoz kell benyújtani. Utóbbi esetében, a kérelmet és az eredeti menetjegye(ke)t be kell nyújtani az Ügyfélszolgálathoz. Az ügyfélszolgálati irodákon túl a beadványt bármely pénztár befogadja, illetve továbbítja a megfelelő szervezeti egység felé.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Elektronikus jegy, e-vonatjegyek esetén a kártérítés kifizetése csak központilag lehetséges. Az igény pénztárban történő benyújtása a kártérítési igénybejelentő lap kitöltésével lehetséges. Az igény elektronikus módon is benyújtható, ez történhet elektronikus levélben: eszrevetel@mav-start.hu e-mail címre, vagy a www.mavcsoport.hu honlapon, az erre biztosított felületen On-line is. Ebben az esetben kérik, hogy e-vonatjegyét (PDF) is csatolja az utas az igénye mellé, vagy a vásárlás beazonosításához adja meg a vásásláskor használt felhasználó nevét, és a vásárlás idejét. Amennyiben késési igazolás is került kiállításra utazása során, azt is be kell csatolni. Minden esetben meg kell adni a vásárolt és utazáshoz felhasznált menetjegy egyértelmű beazonosításához szükséges adatokat (jegysorszám, vagy felhasználónév és vásárlás ideje), valamint a postacímet, vagy bankszámlaszámot, melyre a kifizetést igényli. A MÁV applikációból vásárolt e-vonatjegyekre ugyanezen szabályok alkalmazandók.

Belföldi forgalomban a bérlettel vagy bérlet jellegű más jeggyel, igazolvánnyal történő utazás esetén az átalány-kártérítés alapja az ugyanazon viszonylatra érvényes teljesárú egy útra szóló menetjegy ára, tanuló bérlet esetén az ugyanazon viszonylatra érvényes 90%-os mérséklésű egy útra érvényes menetjegy ára. Belföldi forgalomban a területi érvényességű bérlettel (Országbérlet és Vármegyebérlet) történő utazás esetén az átalánykártérítés alapja a bérlet árának a bérlet érvényességi időszakában az egy napra eső rész fele - tájékoztatnak.

Magyarország24 napijeggyel, a feláras vonaton felhasználható napijegy esetében az átalány-kártérítés alapja a 30 napos területi érvényességű országbérlet árának egy napra eső részének a fele.

Nemzetközi utazás esetén mások a szabályok

Az utas – az utazási jog elvesztése nélkül – átalány-kártérítést kérhet a vasúttársaságtól a vonatnak az utas átszállási állomására vagy célállomására késéssel történő érkezése esetén, amennyiben a menetjegy árát nem térítették vissza. A késés esetén fizetendő legalacsonyabb átalány-kártérítések a következők: 

  • a menetjegy árának 25%-os visszafizetése 60–119 perces késéssel történő érkezés esetén;
  • a menetjegy árának 50%-os visszafizetése 120 perces, vagy azt meghaladó késéssel történő érkezés esetén.

A menetjegy árára vonatkozó átalány-kártérítés kifizetésének határideje az igény bejelentésétől számított 1 hónap. A kifizetése történhet utalvány formájában is, de az utas kérésére a térítést pénz formájában kell kifizetni. A vasúttársaság a 4 EUR alatti összegű átalány-kártérítést nem fizeti ki, de azt az utas az elévülési időn belül más igényével együtt újra előterjesztheti, és ha a több jogos igény összértéke eléri a 4 EUR-t, az kifizethetővé válik.

Az átalány-kártérítés számításának alapja a késett vonatra vonatkozó szállítási szerződéshez tartozó menetjegy(ek) ára. Az átalány-kártérítésnél nem vehető figyelembe a vonaton fizetett szervízdíj és a vonaton esetlegesen fizetett pótdíjak összege. A városi közlekedés díját is magában foglaló menetjegy esetén az átalány-kártérítés alapja a díjszabásban meghirdetett ugyanazon kedvezménnyel városi közlekedési díj felszámítása nélkül kiadott menetjegy ára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Moziest: új társasjáték filmrajongóknak (x)

A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.

Vállalkozást indítanál? Saját tőke nélkül is elindulhatsz, így vidd sikerre az ötleted

Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.

Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 12. csütörtök
Mária
37. hét
Szeptember 12.
Programozók napja
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?