17 °C Budapest
Budapest / Magyarország - 2020. március 9: Wizz Air Airbus A320 HA-LPO típusú utasszállító repülőgép érkezése és leszállása a Budapest Airport repülőtérre.

Nagyon rászállt a versenyhivatal a Wizz Air-re: újabb eljárás indul, repülhet a gigacsekk

2024. augusztus 6. 14:35

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt versenyfelügyleti eljárást indított a Wizz Air Hungary Zrt.-vel (Wizz Air) szemben. A GVH a cég foglalási rendszerének szakmai gondosság követelményét sértő működését, valamint a szolgáltatási díjakkal kapcsolatosan lényeges információk elhallgatását gyanítja.

A Gazdasági Versenyhivatal 2024. augusztus 3-án szombaton zárta le legutóbbi eljárását a Wizz Air-rel szemben. A vállalkozás elhallgatta, hogy egyes csomagjainak részét képező „többletszolgáltatásokat” külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, emellett pedig a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről. A GVH eljáró versenytanácsa a fenti jogsértések miatt több mint 307 millió forintra bírságolta a céget. A versenyhatóságnak ezen felül jelenleg is zajlik egy vizsgálata a Wizz Air-rel szemben, mivel a cég feltételezhetően fontos információkat hallgatott el az utasok elől.

A GVH most újabb versenyfelügyeleti eljárást indított, mivel gyanúja szerint:  

  • a Wizz Air valószínűsíthetően nem tesz eleget a szakmai gondosság követelményének, mivel foglalási rendszere nem biztosítja a kiszámíthatóság és a megbízhatóság érvényesülését a szolgáltatási díjairól szóló tájékoztatási gyakorlatában, ugyanis a különböző eszközökön (pl. két mobilon vagy mobilon és asztali számítógépen) elérhető azonos szolgáltatások díjai egyes esetekben eltérőek lehetnek.
  • a társaság ezen felül a honlapján és az applikációjában feltüntetett szolgáltatási díjakkal kapcsolatban feltételezhetően elhallgatja a fogyasztók elől azt a lényeges körülményt, hogy a megjelenített díjakon nem fogja tudni biztosítani a szolgáltatást a foglalási folyamat egésze alatt.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A Gazdasági Versenyhivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

A Gazdasági Versenyhivatal az utóbbi években kiemelt figyelemmel kísérte a légiközlekedés hazai piacát. A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzés (sweep) keretében vizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok – ideértve a „fapados”/diszkont szolgáltatókat – honlapjai, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási és reklámgyakorlatuk során.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az elmúlt időszakban növekvő számú panasz és bejelentés érkezett a GVH-hoz a légitársaságok gyakorlatait illetően. A megszaporodott fogyasztói jelzésekre, illetve a légiforgalmi piac működési problémáival kapcsolatos piaci anomáliákra tekintettel Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke hatáskörével élve figyelemfelhívást küldött több, a magyar piacon tevékenységet folytató légitársaság vezetőjének is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?