18 °C Budapest
Gyõr, 2022. október 26.Credobus Inovell 12 típusú autóbuszok a Volánbusz Zrt. gyõri rendezvényén 2022. október 26-án. A Kravtex-Kühne Csoport októberben megkezdte száz új autóbusz szállítását a Volánbusznak, ezek beszerzési értéke nettó 6,5 milliárd forint. A közlekedési társaság 2018-ban indult jármû-fiatalítási programja során több mint 2100 új és újszerû autóbusz állt, illetve állhat forgalomba jövõ év elejéig. Ezzel a 6000 jármûbõl álló flotta harmadát sikerült megújítani négy év alatt.MTI/Krizsán Csaba

Nagyon fontos változás élesedett a Volán-járatokon: százezreket érint, erről jobb, ha tudsz

2024. augusztus 5. 18:00

Az ország- és vármegyebérletek, illetve az azokra épülő, új tarifarendszer kialakításának következő lépéseként fokozatosan a buszjáratokon is bevezetésre kerül – a távolságtól függetlenül 300 forintos – egységes helyjegy, amelyet a MÁV-VOLÁN-csoport tavaly nyáron már a nem IC-minőségű kocsikból álló, de helyjegyköteles vonatokon, illetve vonatrészeken is bevezetett.

A lépéssel könnyebben áttekinthetővé és egységesebbé válik a tarifarendszer. Ráadásul a legutóbbi frissítést követően (amikor a vasúttársaság okostelefon alkalmazásába is beépítésre került az EMMA nevű, egységes menetrendi kereső és útvonaltervező szolgáltatás) most a MÁV-appban is folytatódik a két szolgáltató integrációja: ugyancsak a mai nappal elindult a Volán-járatokra érvényes új, választható helyfoglalási rendszer is.

A helyjegy természetesen nemcsak a MÁV-appban megváltható, hanem a jegy.mav.hu felületén, a vasúti és autóbuszos pénztárakban és a MÁV-START automatáiban is. Érdemes azonban tudni, hogy a digitális csatornákon – tehát a MÁV mobilalkalmazásban vagy jegy.mav.hu weboldalon – vásárolt helyjegy 5%-kal olcsóbban: mindössze 285 forintért érhető el.

Az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járatokon eddig érvényes ún. távolsági kiegészítő jegyek rendszere bonyolult volt, hiszen annak ára függött az utazás távolságától, megvásárlása pedig nehézkes volt. Az új, egységes helyjegy először a Budapestről induló és oda érkező távolsági autóbuszokon, a következő lépcsőben pedig a vidéki városok között lesz igénybe vehető. Az újításnak köszönhetően a helyjegyet vásárlók csúcsidőben, fokozott utasforgalom mellett is garantált ülőhelyen, kényelmesen tölthetik utazásukat.

A helyjegy minden jegy és vármegye- vagy országbérletbérlet, napijegy, továbbá a jogszabály alapján ingyenes utazási lehetőséget biztosító valamennyi igazolvány és igazolás mellé megvásárolható. Megváltása nem kötelező, de kifejezetten javasolt, különösen a frekventált járatokon,  amelyeken a helyjeggyel nem rendelkező utasok csak a szabadon maradt helyeket foglalhatják el – az adott jármű befogadóképességének függvényében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?