18 °C Budapest
Road traffic with lorry or truck and cars driving in rain and bad weather on motorway or highway

Most közölte a HungaroMet: komoly vihar érkezik, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent

2024. augusztus 4. 10:34

Sárga figyelmeztetést adott ki 9 vármegyére a HungaroMet, miután várhatóan zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Érdekesség, hogy szombat délután Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben annyira lehűlt az idő, hogy a hőmérők több helyen csupán 15-17 fokot mutattak. Az ország nagy részén ugyanakkor kellemes nyári idő uralkodott, ahol a hőmérséklet általában 25 és 30 fok között alakult.

Ma a déli óráktól, estig, kisebb területen esetleg késő estig északnyugat felől elszórtan valószínűek zivatarok döntően a Dunántúlon - közölte a HungaroMet. Mint írják, zivatarokra nagyobb számban az Észak-Dunántúlon, nyugaton számíthatunk.

Zivatarok környezetében elsősorban az Észak-Dunántúlon viharos széllökés (60-80 km/h), illetve kis méretű jég (1 cm körüli vagy alatti) előfordulhat, emellett a Dunántúlon lokálisan intenzív csapadék (10-25 mm) is kialakulhat.

Komolyabb lehűlés volt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben

Az ország északkeleti régiójában a szombati csúcshőmérséklet 12-13 óra körül állt be, ekkor még 23-25 fok körüli értékeket mértek. Ahogy azonban egyre többfelé érkeztek meg a záporok és zivatarok, a hőmérséklet gyorsan visszaesett.

Kora délutánra az északkeleti területeken 7-8 fokkal lett hűvösebb, de voltak olyan helyek is, ahol akár 10 fokos csökkenést is tapasztaltak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A lehűlés következtében Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben szinte őszies hangulat alakult ki, ahogy a levegő hőmérséklete 15-17 fok közé esett vissza. A térségben sokfelé jelentős mennyiségű csapadék hullott: több helyen 15-20 mm esőt mértek, míg Edelényben három óra alatt összesen 41 mm eső esett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Te is szégyenlős vagy a szaunában? Itt a megnyugtató megoldás! (x)

Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.

Nemes Jeles László Napszállta című filmje óta nem volt ilyen a hazai mozikban: óriási siker a magyar Kickstarteren

A Fekete pont című film kampánya hatalmas sikert aratott a Brancs közösségi finanszírozási platformon, amely minden előzetes várakozást felülmúlt.

Ezt a különleges térképet nem árt, ha megveszed a gyereknek iskolakezdésre

A legkisebbek számára is érthetővé és elérhetővé tenné a tudományt a korábban a NASA-ban is dolgozó Hargitai Henrik bolygó- és felszínalaktan-kutató.

Ilyen zseniális ötletekről pitchelnek majd a fiatalok a kezdő vállalkozóknak szóló verseny döntőjében

72 csapat regisztrált arra a befektetői pitch versenyre, amelynek döntőjét augusztus 3-án rendezik Budapesten a IV. Mindset Meetup keretében.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. szeptember 9. hétfő
Ádám
37. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?