32 °C Budapest
Valami nagyon nem stimmel a légitársaságok körül Magyarországon: már vizsgálódik a hatóság

Valami nagyon nem stimmel a légitársaságok körül Magyarországon: már vizsgálódik a hatóság

2024. július 5. 15:07

Fontos tanácsokkal segíti a fogyasztókat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy felkészülten vágjanak neki utazásuk megszervezésének, hiszen így jó eséllyel felismerhetik a félrevezető tájékoztatásokat, illetve elkerülhetik a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket. Különös tekintettel figyeli a GVH a légitársaságok tevékenységét, és hatáskörei keretében támogatja a fogyasztóvédelmi eljárásokat.

A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) számos panasz érkezik a légitársaságok tájékoztatásaival, illetve egyéb gyakorlataival kapcsolatban. Azért, hogy elkerülhető legyen egy-egy vitás helyzet, fontos, hogy a fogyasztók a lehetőségeik szerinti körültekintéssel szervezzék meg az utazásaikat.

A hivatal ebben nyújt segítséget, rövid tájékoztató anyagokban foglalja össze a repülőjegy-vásárláshoz, utazási irodák programjainak kiválasztásához, online szállásfoglaláshoz, valamint bel- és külföldi autóbérléshez kapcsolódó tanácsait. A fogyasztók így könnyebben kerülhetik el a félrevezető tájékoztatásokat, illetve a nyaralás közben előforduló kellemetlen meglepetéseket.

Többek között az alábbiakra érdemes figyelni a gondtalan nyaralás érdekében:

  • Az utazási irodák ajánlatainál ellenőrizzük még az utazás lefoglalása előtt, hogy pontosan mit tartalmaz az ár (pl. belépők, fakultatív programok, illetékek), illetve hol helyezkedik el a szállás, milyen a felszereltsége;
  • Repülőjegy-vásárlás előtt ellenőrizzük, hogy a repülő fedélzetére milyen típusú és méretű poggyászok vihetők fel ingyenesen, szükséges-e a repülőtérre érkezés előtt online bejelentkeznünk, illetve a feltüntetett jegyár minden költséget tartalmaz-e (repülőtéri illeték, ülőhelyfoglalás díja, stb.);
  • Online szállásfoglalásnál nézzünk utána a korábbi vendégek tapasztalatainak és észrevételeinek (értékeléseinek), illetve a foglalás lemondása feltételeinek arra az esetre, ha változnának a terveink; a fizetési feltételeknek is érdemes utánanézni (pl. azonnal vagy egy későbbi időpontban kell fizetni, megterhelik-e a kártyánkat előzetesen, az adók és esetleges egyéb díjak benne vannak-e az árban);
  • Autóbérlés előtt ellenőrizzük, hogy a szolgáltatás ára tartalmaz-e extrákat (pl. gyermekülés, GPS, casco vagy teljes körű assistance biztosítás stb.), továbbá járjunk el körültekintően a bérelt gépjármű átvételekor is, nézzük át az egész járművet és ragaszkodjunk hozzá, hogy az összes már meglévő hiba (karcolás, sérülés) jelenjen meg megjegyzésként a bérleti szerződésben, legyünk tisztában azzal, hogy a letét milyen esetben jár vissza és mikor nem.

A GVH a hozzá beérkező panaszok és bejelentések kapcsán azt vizsgálja, hogy fennállnak-e a versenyfelügyeleti eljárás elrendelésének feltételei, azaz felvetődik-e a GVH hatáskörébe tartozó, valószínűsíthetően a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát sértő magatartás a panaszolt vagy a bejelentett vállalkozás részéről. 

A hivatal fogyasztóvédelmi ügyekben akkor indít versenyfelügyeleti eljárást, hogyha egy vállalkozás valószínűsíthetően jogsértő kereskedelmi gyakorlatot folytat és a gazdasági verseny érdemi érintettsége megállapítható, pl. a vizsgált tevékenység kiterjedt, illetve nagyszámú fogyasztót érint egy adott piacon.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról, így a megtévesztésről, a hiányos tájékoztatásról, az agresszív vagy éppen az ún. „feketelistás” kereskedelmi gyakorlatokról a GVH honlapján érhető el bővebb tájékoztatás.

A nemzeti versenyhatóság évek óta kiemelten figyeli a légitársaságok reklámgyakorlatát, számos eljárást lefolytatott ezen a területen. Több eljárás jelenleg is folyamatban van légitársaságokkal szemben. Legutóbb 2024 januárjában a Wizz Air-rel szemben indult eljárás, mivel fontos információkat hallgathatott el az utasok elől.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A GVH 2022 októberében átfogó gyorselemzés (sweep) keretében is megvizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok – ideértve a fapados szolgáltatókat – honlapjai, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási- és reklámgyakorlatuk során. A sötét mintázatok olyan digitális üzenetek és felhasználói felületek, amelyek észrevétlenül késztetik a fogyasztókat a nem kívánt döntések meghozatalára.

A versenyhatóság a fogyasztók számára azt javasolja, hogy igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket. Mindig szánjanak megfelelő időt az ajánlatok összevetésére, valamint gondolják alaposan végig saját igényeiket és lehetőségeiket. Emellett fontos, hogy panaszaikkal a megfelelő helyre forduljanak, így időt is spórolhatnak. Mielőtt benyújtják panaszukat, tájékozódjanak, hogy mikor forduljanak a Gazdasági Versenyhivatalhoz és mikor más hatósághoz vagy szervhez

Itt a szezon nagy kérdése: hová és miből mennek nyaralni idén nyáron a magyarok?

Nő a magyarok reálkeresete, több az elkölthető pénzük, de nagy kérdés, hogy mindez lecsapódik-e majd a turizmusban. Habár kifejezetten jó szezonra készül az ágazat, a szezon vége még messze van. Most futó turisztikai kérdőívünkben az utazási szokásaikról kérdezzük az olvasóinkat: mennek-e nyaralni idén, ha igen, hová és mennyi pénzt szánnak rá. Ha van 5 perced, és segítenéd a munkánkat, töltsd ki a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását. Köszönjük!

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 8. hétfő
Ellák
28. hét
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Felújítási támogatás - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető lakásfelújítási támogatásról.
Most nem