Ezt azért kevesen bírnák: sokak által irigyelt életéről vallot az egyik legnagyobb hazai utazóblogger

Pénzcentrum: Az újságírói karrieredet adtad fel azért, hogy azt csináld, amit most. Téged a média kicsinált, sokat kivett belőled, lehet mondani, hogy kiégtél?

Szűcs Péter: Nem adtam fel az újságírói karrieremet, sőt, ha visszanézem az elmúlt nyolc évet, sokkal változatosabb és sikeresebb ez a terület is az életemben, mióta az alkalmazotti létet független, szabad alkotó létre cseréltem. Az idén nyolcéves PetersPlanet önmagában is egy médiavállalkozás, a website és a saját közösségi média felületeim mellett a fotóim és az írásaim megjelentek több magazinban is, de külföldi lapoktól is kaptam felkéréseket az elmúlt években. Jó szívvel gondolok vissza a Könyvtámasz podcastre is, aminek egy évig voltam a házigazdája az első regényem megjelenése után. Kifejezetten hálás vagyok azért az öt évért, amit a Magyar Rádió műhelyében tölthettem először gyakornokként, majd szerkesztő-műsorvezetőként. A rádióban készültek az első íróinterjúim, az irodalmi Nobel-díjas Mario Vargas Llosával és Konrád Györggyel például nem sokkal a gyakornoki időszakom után beszélgethettem. A vezető szerkesztőként, főszerkesztőként töltött évek is sokat adtak. A francia főnökeimtől könnyedséget, az amerikai főnökeimtől fegyelmezettséget tanultam. Szerettem és szeretem a nemzetközi pörgést. Másképpen lát rá az ember a hazai médiapiacra is egy- egy nemzetközi lapkiadó konferenciája után. Nem lehet azt mondani, hogy kiégtem, inkább azt mondanám, hogy szerettem volna szabadon és kompromisszumok nélkül alkotni. A függetlenséggel ez be is jött. A független szabad alkotó életem ötödik évében jelent meg az első regényem, jelenleg a másodikon dolgozom.

Olyan szakmád, hivatásod, életed van, amit milliók irigyelnek, az vagy látszólag, ami tulajdonképpen ma minden tizen-huszonéves lenni akar. Utazol. Ez ma az egyik legerősebb hívószó talán, köszönhetően a közösségi médiának, az Instagramnak. Ugyanakkor elképzelésem szerint nehéz élet is, mesélsz kicsit az árnyoldaláról?

Szerintem alkalmazottként nehezebb, nekem legalábbis könnyebb lett az életem független, szabad alkotóként. Nincsenek benne például felesleges értekezletek, amik elvennék az értékes időt az alkotómunkától. Talán egy hátrányt tudnék mondani a korábbi alkalmazotti léthez képest, azt, hogy nem mindig pontosan ugyanazon a napon érkezik a fizetés, mint korábban, de már ezt sem érzem hátránynak. 

A független lét szabadsága kreatív energiát szabadít fel és az, hogy az ember vállalja magáért és a munkájáért a felelősséget, szerintem kifejezetten jót tesz. Nem lehet például megrekedni abban, amit sokszor láttam magam körül például a legutóbbi munkahelyemen, hogy valaki egy hozzá nem értő főnököt okol a saját sikertelensége miatt. A felelősségvállalás kifejezetten jót tesz, már ha az ember fejlődni akar.

Mi az, amire egyáltalán nem gondoltál, mégis óriási problémát okozott az új életedben?

Nem tudok ilyet mondani.

Nem csak a világon, de Magyarországon is rengeteg utazó blogger van, te hogyan különbözteted meg magadat, mivel tűnsz ki a „tömegből”, miben vagy más?

Írónak és újságírónak tartom magam és elsősorban kultúrával foglalkozom, a PetersPlanet blog az egyik kis szelete annak a tartalomkészítő és alkotómunkának, amit napi szinten végzek. Több mint 25 éve készítek tartalmat és mesélek történeteket, talán ez különböztet meg más tartalomkészítőktől is: komoly szakmai háttér, rádiós múlt, magazinkészítésben szerzett nyolc évnyi tapasztalat és persze M. Horváth Judit és Stalter György fotós iskolája, amit a megszűnése előtt, még az utolsó diákok egyikeként végezhettem el. Egy irodalmi podcast felvételéhez vagy egy könyvbemutató moderáláshoz jó muníció a Magyar Rádióban vezetett élő műsorok során szerzett tapasztalat vagy a beszédtanár, aki minden mikrofonengedély nélkül felmérte, hogy megszólalhat – e az ember egyáltalán a rádióban. élő adásban.

Ezek a tapasztalások érződnek minden kimondott vagy leírt mondaton és hosszú távon egy tartalomkészítőnél nagyon is számít, hogy az ember képes magabiztosan történetet mesélni. Fontosnak tartom a valódi találkozásokat is az olvasóimmal és erre törekszem is. Lájkot elég könnyű nyomni, de elmenni egy közösségbe és ott jelen lenni, együtt épülni és fejlődni az nagyon hasznos és értékes időtöltés lehet, amit a mobil pörgetése nem adhat meg. Az első regényem megjelenése óta hívnak író-olvasó találkozókra, de büszke vagyok a PetersPlanet Könyvklub sikerére is. Idén a negyedik évadot nyitottuk meg, havi rendszerességgel találkozunk az olvasókkal.

Utazni elképesztően szexi, ugyanakkor néha beszélni kell az árnyoldalairól is: a turizmus a világ egyik legkevésbé szabályozott iparága, ami súlyos következményekkel jár a világ ökológiai rendszereire, közösségeire és kultúráira. A szállodaipar, a turisták szállítása és egyéb tevékenységek rengeteg energiát, vizet és más erőforrást emésztenek fel, ezzel együtt szennyeznek, szemetet termelnek ott, ahol nincsenek felkészülve arra, hogy megbirkózzanak ezzel. Te, mint a közösséget befolyásolni képes, sok követővel rendelkező blogger, mit tudsz tenni szerinted annak érdekében, hogy ez tudatosuljon az emberekben, egyáltalán kell-e neked ezzel foglalkoznod?

Újságíróként a saját blogomra is rendszeresen írok cikkeket a fenntartható utazásról, de az általad emlegetett közösséget befolyásolni képes sok követővel bíró tartalomkészítő az szerintem inkább százezernél kezdődik és akár több százezres is lehet. A blogom egyértelműen niche, és ez volt a célom is az oldal létrehozásánál is. Fontos hangsúlyozni, hogy milyen nagy különbség van a turista és az utazó között. A turista az otthoni komfortját szeretné megkapni. Bárhová megy a világon, szeretné, ha minőségi kiszolgálásban lenne része, ezzel szemben az utazó szeretne részt venni a helyiek életében és megismerni velük a helyi szokásokat. Én magam utazó vagyok és inkább az utazni és olvasni szerető közösséghez szólok. A blogon arról is írtam korábban, hogy menyivel jobb lenne a világnak, ha kevesebb turista és több utazó lenne benne. Még a covid előtt írtam az overtourism-tól szenvedő Velence kapcsán a felelős városlátogatások fontosságáról. Egy független olasz túraszervező kitalálója írt rám a közösségi média felületemen, hogy szeretné megmutatni, hogyan lehet felelősségteljesen megismerni Velencét. Azt, hogy hogyan lehet nem lelakni, hanem hozzáadni a városhoz.

Részt vettem suistainabilty workshopokon a világ több országában, kiderült, az ott hallottak nem sokban különböznek a saját utazási stílusomtól. Mivel nincs autóm és jogosítványom, csak biciklit és tömegközlekedést használok a világ minden pontján. Legtöbbször helyieknél lakom, magam is szeretem és ajánlom is a couchsurfing és a lakáscsere műfaját.

A világ kultúráit egyébként meg is mentheti a felelősségteljes utazás, erre Ecuadorban láttam egy fantasztikus példát néhány évvel ezelőtt. A gyarmati korban gyümölcsöt szállítottak azon a vasútvonalon, amin pár éve elindult ugyanaz a vonat, ami egykor, de már felújított formában. Már nem a rabszolgasorban tartott emberek által termelt gyümölcsöt, hanem kultúrára kíváncsi utazókat vitt. Az út során olyan ősi, fenntartható mesterségekkel ismerkedhettek meg az utasok, mint amilyen például a „jéggyűjtő”, de megismerhették az őslakosok kultúráját, értékeit is. Ezen a vonaton önszerveződő női őslakos közösségektől vásárolják a nyersanyagot a főzéshez vagy magát az kész ételt. Hűtőmágnes vagy egyéb haszontalan kacatok helyett a vonatút során kézműves termékekből lehet vásárolni vagy adománnyal támogatni a helyi közösséget. Néhány éve rendszeresen posztoltam arról, hogyan lehet műanyagmentes egy utazás, első kísérletem erre Olaszországban történt, ami igazán nem volt nagy kihívás, hiszen mindenhol találtam friss tiszta ivóvízzel teli kutakat a szabadban. De az egy hónapos indiai utamat is sikerült műanyagmentessé tennem, felforraltam a vizet, gyógyteát és gyömbérteát töltöttem a kulacsomba, ez komoly kihívás volt és büszke vagyok arra, hogy sikerült. Biztosan sokan tudják, hogy nem az idegenforgalom, hanem a divatipar a legnagyobb környezetszennyező.

Az is nyilvános adat, hogy becslések szerint 2015-ig 6, 3 milliárd tonna műanyaghulladék keletkezhetett, az óceánokba kerülő szennyezést vizsgálva első helyen a szintetikus textilek, a másodikon pedig a járművek gumiabroncsai állnak.

Szerintem ahelyett, hogy az iparágak greenwashin közben egymásra mutogatnak, hogy a másik a nagyobb szennyező, elsőként fel kéne számolni azt a képmutató attitűdöt, ami a gazdasági érdekek vagy a lobbizás mentén például a mai napig engedélyezi, hogy bármilyen piacon kapható italt műanyag palackba vagy alumíniumtégelybe csomagoljanak. A nyugati világban harmadik világbélinek tartott országokban a legtöbbször nincs csomagolás, feldogozott élelmiszer is alig, Latin-Amerika piacai és kifőzdéi környezettudatosabbak, mint bármelyik nyugati csomagolásmentes bolt. A legszebb, legfehérebb fogsorokat például azoknál az embereknél láttam Indiában és Szaúd – Arábiában, akik sohasem használtak fogkrémet, hanem azzal a tradicionális faágrágcsálással tisztították a fogaikat, amivel ezt a kultúrájukban évszázadok óta teszik.

Elsőként nyilván ez eszébe jut eszébe az embereknek: miből utazol ennyit?

A kemény munkával megkeresett, leadózott forintjaimból utazom, ezen túl a blog indulása óta rendszeresen hívnak sajtóutakra is, ezek kizárólag munkáról szólnak. A vállalkozásom piaci alapon működik és büszke vagyok arra, hogy sikeres lett.

Rengeteg mindent csinálsz az utazás mellett, mesélsz ezekről is?

Az életem írásból, olvasásból és utazásból áll. Mindegyik kemény munka és örömforrás is egyben. A sokadik fotókiállításomra készülök ebben a hónapban, szeretek ilyen formán is történeteket mesélni és igyekszem mindig kitalálni valami izgalmas kapcsolódást a képekhez. Volt, hogy a HelloWood csapatával dolgoztunk együtt, ők készítették a kereteket a képeimhez, amiket a ’sokszínűség fontossága’ tematika mentén a Füvészkertben állítottunk ki. Akkor az volt a vállaltan idealista koncepcióm, hogy olyan békében kéne egymás mellet élniük a különböző földrészekről származó embereknek, mint ahogyan egy botanikus kertben élnek egymás mellett a különböző kontinensről származó növények.

Idén az irodalom és a fotográfia kapcsolatát mutatom be egy kortárs művészeti galériában. Egy Havannában játszódó novellám részletei és a Kubában készült képeim kerülnek egymás mellé az East of Eden falain, mindez a Budapesti Fotófesztivál hivatalos programjaként. Gyakran kérnek fel könyvbemutatókra, szépirodalmi művek mellett idén elvállaltam egy igazán érdekes könyv hazai bemutatóját a PestText fesztiválon: Milo Van Bokkum holland újságíró Határok című könyve azt a kérdést vizsgálja, mitől olyan izgalmas az országokat elválasztó határok kérdése.

Ha Magyarországon kellene egy helyet mondanod, amit kevesen ismernek, de kihagyhatatlan, melyik lenne az?

A veleméri naptemplom.  

Évente hány napot vagy külföldön és ez mennyire viseli meg a szociális kapcsolataidat?

Rendkívül fontosnak tartom, hogy ugyanannyi időt töltsek itthon, mint távol, hogy ne váljak gyökértelenné. A független, szabad alkotó életemben több idő jutott a Biharnagybajomban élő nagyszüleimre és a Berettyóújfaluban élő szüleimre és a kapcsolataimra is, mint akkor, akkor alkalmazottként dolgoztam. Szociális kapcsolatokat nemcsak otthon lehet ápolni, sokszor az utazás és a közösen megszerzett élmények tartanak életben egy régi barátságot is. Élnek barátaim New Yorkban, Londonban, Rómában és Párizsban is, nem beszélve azokról az emberekről, akikkel a távolság ellenére is szoros maradt a kapcsolat, Iránban és Havannában maradtak jó kapcsolataim, amelyeket mindkét oldalról ápolunk. Ezen túl nemcsak én látogatom meg a külföldön élő barátaimat, hanem ők is szívesen jönnek hozzám. Volt, hogy Havannából érkezett hozzám egy kedves ott megismert jóbarát, nemrég Szaúd-Arábiából érkeztek vendégeim, nagyon élveztem az ő szemükkel is látni a várost, amiben élek.

Szerinted neked a sok utazás megváltoztatta a személyiségedet, vagy „csak” felszabadította a benned lévő potenciált?

Alapvetően nyitott a személyiségem, szerintem ez kell is a világ felfedezéséhez és befogadásához, de tény, az utazás toleránssá és nyitottá teszi az embert, a világlátottság pedig értékes valuta.

Mennyit készülsz egy-egy útra?

Legszívesebben egy ország irodalmával kezdem az ismerkedést az út előtt. Idén újra Kolumbiában jártam, Bogota mellett eljutottam Medellínbe és Cartagénába is, ezért két Márquez regénnyel készültem az útra. Elolvastam az Egy emberrablás története című dokumentumregényt és újra olvastam az egyik kedvenc regényemet a Cartagénában játszódó Szerelem a kolera idején című könyvet. Az utazás valamilyen módon az otthonommá is vált, nélkülözhetetlen inspiráció az alkotáshoz, az íráshoz. Egy - egy utazás vagy találkozás élménye bármikor képes előbújni az emberből, akár évtizedek múlva is. Ezért is írtam, illetve mondattam ki az egyik szereplővel a Dharma című regényemben, hogy az embernek az emlékezete az egyik legértékesebb kincse.

Influenszerként gondolom sok megkeresést kapsz, hogy reklámozzál termékeket, szolgáltatásokat, melyek nem feltétlenül kapcsolódnak ahhoz, amit csinálsz. Nem csábulsz el ilyenkor?

Írónak és újságírónak tartom magam, történeteket mesélek és a hosszú távú hitelességben hiszek, csak olyan partnerekkel dolgozom együtt bármilyen projekten, akikkel hitelesen és őszintén tudunk összekapcsolódni.

Fotó: Szűcs Péter