A bankok a jogbizonytalanság miatt szigorítanak: több településen nehezebben vagy egyáltalán nem nyújtanak lakáshitelt.

A cseh SOR Libchavy s. r. o. négy, a felsővezeték-hálózattól függetlenül 50 kilométer megtételére képes önjáró trolibusza áll forgalomba néhány héten belül Szegeden - közölte Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester szerdán. A politikus az első járművet bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, az önkormányzat a fenntartható közlekedés támogatását tekinti egyik legfontosabb céljának, ezért valósulnak meg a kerékpározást segítő fejlesztések és ezért igyekeznek magas színvonalú szolgáltatást nyújtani a közösségi közlekedésben.
Ennek érdekében az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaságnál (SZKT) folyamatosan korszerűsítik a járműflottát - közölte az alpolgármester. Az önkormányzat tavaly 24 millió forintot biztosított az SZKT egy Skoda-Ikarus trolibuszának felújítására, ez a jármű hamarosan forgalomba állhat. Idén pedig hároméves trolirekonstrukciós program indult, évente 300 millió forintos költségvetéssel - tudatta Nagy Sándor.
Az alpolgármester közölte, az önkormányzat pályázott a szén-dioxid-kvótakereskedelemből származó forrásból létrehozott Zöld Busz Programban négy önjáró trolibusz vásárlására. A cseh SOR Libchavy s. r. o. járműveinek árából 577 millió forintot fedez így költségvetési támogatás, melyet 232 millió forint önkormányzati önrész egészít ki. Knezevics Viktor, az SZKT ügyvezetője elmondta, az első trolibuszt kedden szállították le, és a következő járművek néhány héten belül megérkeznek Szegedre. A trolikra felszerelik az utastájékoztatást és a fedélzeti bankkártyás jegyautomatát, majd a próbaüzem után vihetnek utasokat.
A becslések szerint a járművekkel hasznos élettartamuk alatt 47 millió forint üzemanyagköltség és 23 millió forint fenntartási költség takarítható meg, és évente mintegy 25 tonna szén-dioxid-kibocsátás kerülhető el - közölte a szakember. A teljes hosszában alacsony padlós SOR TNS 12 trolibuszok energiatakarékos hajtásrendszerrel rendelkeznek. A 12 méter hosszú, háromajtós, légkondicionált járművön 34 ülőhely és 43 állóhely található.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


