Az előszezonban május 21-től Budapest és Keszthely között valamennyi Balaton InterCity-vonatban étkezőkocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni.

Az amerikai United légitársaságnál több hiányosságot, egyebek mellett kilazult rögzítéseket találtak az átnézett Boeing 737 Max 9-es gépeken - közölték hétfőn a vizsgálat első megállapításaként, amit azután rendeltek el, hogy az Alaska Airlines hasonló típusú gépéről a levegőben levált egy oldalpanel pénteken, nagyméretű nyílást hagyva a repülőn. A United közlése szerint az érintett ajtópanelre vonatkozó vizsgálat során "üzembe helyezéssel kapcsolatos ügyeket" találtak, aminek nyomán megerősítettek egyes rögzítéseket.
Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (Federal Aviation Administration) a pénteki eset után elrendelte az új fejlesztésű típus - amelyet az United, az Alaska Airlines és néhány külföldi légitársaság tart forgalomban - repülési tilalmát. Az amerikai hatóságok hétfőn egy családi ház kertjében megtalálták a repülőgép vészkijárat-paneljét.
A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség elnöke szombati sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, "nagyon, nagyon szerencsések vagyunk, hogy (az eset) nem végződött valami sokkal tragikusabb módon". Jennifer Homendy megjegyezte, hogy a gép 26-os üléssorában, ahonnan az oldalpanel kiszakadt, senki nem ült. A közlekedésbiztonsági illetékes hangsúlyozta, hogy teljesen másként végződhetett volna az eset akkor is, ha már utazómagasságban, 9-10 ezer méteren történik, amikor az utasok egy része kikapcsolja a biztonsági övet.
Az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-ese Portlandből indult kaliforniai úti cél felé pénteken este, amikor néhány perccel a felszállás után, csaknem 5 ezer méter magasságban a vészkijáratként szolgáló panel kiszakadt az üléssor mellett, jókora nyílást hagyva a jármű törzsén. Ezt követően hirtelen nyomáscsökkenés következett be, ami a beszámolók szerint több tárgyat kiszippantott, így mobiltelefont, és ruhákat.
A pilóták vészjelzést adtak le és utasítást adtak az oxigénmaszkok felvételére, majd visszafordultak Portland repülőterére, ahol a gép biztonságosan landolt. A balesetben senki nem sérült meg. Az esetben érintett gép szinte teljesen új volt, alig két hónapja állt forgalomba. A Boeing, és a géptörzset építő Spirit AeroSystems részvényeinek árfolyama a New York-i értéktőzsdén az eset utáni első kereskedési napon, hétfőn 8, illetve 11,1 százalékot esett.

Újabb híres turisztikai látványosság lesz fizetős: még regisztrálni is kell, mielőtt a közelébe mész
Verona bevezeti a jegyrendszert a Júlia házának udvarába látogatók számára.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


