Helyenként heves zivatarok is kialakulhatnak, akár óránként 90 kilométeres széllökésekkel

Ónos esővel és havazással tér vissza a tél a következő napokban, ezért a Magyar Közút Nonprofit Zrt. fokozott óvatosságot kér az autósoktól.
Vasárnaptól jelentős lehűlés érkezik, ezzel párhuzamosan az esőt a dunántúli vármegyékben ónos eső, majd gyakorlatilag az ország teljes területén havazás váltja fel.
Vasárnaptól keddig az ország teljes területén várható kisebb-nagyobb havazás, a legtöbb friss hó Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Somogy, Baranya és Bács-Kiskun vármegyében, valamint északon a Bükkben és a Mátrában várható.
Sok helyen a havazás előtt havas eső és ónos eső is várható. Az ónos eső veszélye miatt vasárnapra Fejér, Baranya, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Somogy, Tolna, Vas és Zala vármegyében citromsárga, míg Veszprém vármegyében, főleg a Bakony térségében narancssárga figyelmeztetés van érvényben.
Az autósoknak azzal is számolniuk kell, hogy főleg a nyugat-dunántúli területeken erősebb széllökések is lehetnek, amelyek szintén befolyásolhatják a közlekedést kisebb hóátfúvások formájában is.
Közölték azt is, hogy az ónos eső és a havazás által érintett vármegyékben továbbra is folyamatosan, 12 órás váltott műszakokban végzik a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ahol lehet, ott az előszórásról vagyis preventív síkosságmentesítésről is gondoskodnak, de ez csak ott hatásos, ahol kisebb mennyiségű fagyott eső hull. Az intenzívebb csapadék ugyanis könnyen lemoshatja a burkolatról a megelőzésképpen kijuttatott útszóró sót vagy kalcium-klorid oldatot is, így az ónos eső azonnal a burkolatra tud fagyni, ezért a szükséges beavatkozások is több időt vehetnek igénybe.
A szakemberek emiatt azt kérik a közlekedőktől, hogy az ónos eső által érintett vármegyékben addig ne induljanak el, amíg a csapadék el nem áll el és a szükséges beavatkozásokat el nem tudták végezni.
A közútkezelő arra kéri a havazás vagy az ónos eső által érintett területeken útnak indulókat, hogy azt megelőzően tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról és forgalmi helyzetről, és az alapján tervezzék meg utazásukat. Kitértek arra, hogy a hétvégén a szokásosnál is nagyobb forgalom várható a Nyugat-Európába visszatérő munkások miatt, emiatt főleg az M3-M0-M1-es és az M5-M0-M1-es útvonalon lehetnek majd telítettebbek a sávok, emiatt érdemes fokozott óvatossággal, kellő követési távolságot tartva közlekedni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


