Hihetetlen mentőakció zajlott Pásztón. A gyors összefogásnak hála a súlyosan sérült gólyát még időben kimentették, aztán mihelyst lehetett, meg is operálták.

Legkevesebb tizenöten meghaltak és negyvenen megsérültek szombaton Afganisztán nyugati részén egy 6,3 erősségű földrengésben - közölte egy katasztrófavédelmi vezető a Reuters brit hírügynökséggel. Az adatokat a Herát tartománybeli Zinda Dzsan körzetből érkezett első jelentések alapján állították össze - mondta Mulla Dzsán Szajek, az afgán katasztrófa-elhárítási minisztérium szóvivője.
Mohammad Taleb Sahíb tartományi közegészségügyi igazgató azt mondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy az áldozatok száma várhatóan tovább nő, mert a földmozgás fölcsuszamlásokat idézett elő, és a törmelékek alatt is vannak áldozatok. Sahíb szerint a földrengésben tizennégyen haltak meg és hetvennyolcan sérültek meg. Szemtanúk szerint az erőteljes földmozgást több utórengés is követte. Dél körül legkevesebb öt földrengés rázta meg az azonos nevű tartományi székhelyet.
Az Amerikai Földtani Megfigyelő Intézet (USGS) négy, egyenként 5,5, 4,7, 6,3, illetve 5,9 erősségű utórengésről számolt be. A földmozgás epicentruma Herat várostól 40 kilométerre északnyugatra volt - jelentette az USGS. A telefonszolgáltatás megszakadt, így nehéz pontos adatokhoz jutni az érintett területekről. A közösségi médiában közzétett felvételeken több száz embert lehetett látni, akik Herát város utcáira menekültek házaikból és az irodákból.
Herát tartomány Iránnal határos. A földmozgás a közeli Faráh és Bágdesz tartományokban is lehetett érezni. Afganisztán keleti részében 2022 júniusában erőteljes földrengés pusztított, porig rombolva a kőből és vert falból épült házakat. Az elmúlt húsz év legsúlyosabb földmozgásában legkevesebb ezer ember halt meg és további ezerötszáz megsérült.
Afganisztánban gyakoriak a földrengések, elsősorban a Hindukus hegységben, amely az eurázsiai és indiai tektonikus lemezek találkozásánál fekszik.
Friss!
Mulla Dzsán Szajek, az afgán katasztrófaelhárítási minisztérium szóvivője a Reuters brit hírügynökséggel korábban még azt közölte, hogy legkevesebb tizenöten meghaltak, és negyvenen megsérültek az ország nyugati részén a 6,3-es erősségű földrengésben. Herát tartományban hét falut porig rombolt a földmozgás - közölte a katasztrófaelhárítási hatóság (ANDMA) szóvivője.
"Egyes falvaknak akár ezer lakosa vagy több is volt. Háromszáz ház állt benne. Csak százan élték túl" - mondta a szóvivő. A hatóságok attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma a több százat is elérheti, sok lakos ugyanis a földrengés kiváltotta fölcsuszamlások miatt összeomlott házak romjai alatt rekedt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tálibok vezetőjének, Zabibulla Mudzsahidnek a szóvivője közölte, hogy katonákat és mentőket küldtek az érintett térségekbe. A kórházak készülnek a számtalan sérült fogadására. Az Egészségügyi Világszervezet afganisztáni szervezete 12 mentőautót küldött Zenda Dzsánba a sérültek kórházba szállításához.
Az Amerikai Földtani Megfigyelő Intézet (USGS) szerint az első földrengést hét utórengés követte. A 4,6-tól 6,3-ig terjedő földmozgások epicentruma Herát várostól 40 kilométerre északnyugatra, Zinda Dzsan körzetben, a fészke pedig 10 kilométer mélyen volt - jelentette az USGS.
A telefonszolgáltatás megszakadt, így nehéz pontos adatokhoz jutni az érintett területekről. A közösségi médiában közzétett felvételeken több száz embert lehetett látni, akik Herát város utcáira menekültek házukból és a hivatalokból.

Kiderült, óriási változás lesz a Balatonnál: teljesen megváltozik a magyar tenger a 2025-ös szezonra
A Balatoni Hajózási Zrt. jelentős változtatásokat vezetett be a 2025-ös szezonra.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Akár 80.000 forint pluszt is lehet keresni a Gránit Banknál rendszeres megtakarítás esetén (x)
A szelfivel számlát nyitó ügyfelek 40.000 forintján felül további 40.000 forinttal gazdagodhatnak a Gránit Banknál akik mobilalkalmazáson keresztül rendszeres megbízást adnak befektetési jegy vásárlására.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


