A Pénzcentrum 2025. július 30.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!

Szerda délután, este nyugat, északnyugat felől kedvezővé válnak a feltételek zivatarokhoz, amelyeket elsősorban felhőszakadás (>25-30 mm, lokálisan >40 mm), viharos széllökés (ált. 60-70, de kezdetben lokálisan egy-egy 80+ km/h sem kizárt), esetleg kisebb szemű jég (<2-3 cm) kísérhet. Éjfélig hozzávetőlegesen a Duna vonaláig juthat a csapadékzóna - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja. Elsőfokú riasztást adtak ki 6 megyére zivatar és 3 megyére felhőszakadás miatt. Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegye zivatar és felhőszakadás, Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém csak zivatar miatt érintett.
Csütörtökön már az egész országra kiterjedő citromsárgariasztás van érvényben zivatar miatt. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat! Intenzív felhőszakadás pedig a Duna-Tisza közében és a Tiszántúlon kell számolni. Három megyében ráadásul narancssárga, vagyis másodfokú riasztás lépett érvénybe, ami azt jelenti, hogy intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 mm-t meghaladó csapadék hullhat! Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Heves vármegyékben készülhetünk a gigaviharra.
Csütörtökön a zivatarokhoz szükséges feltételek egyre inkább az ország keleti felére korlátozódnak, másutt csökken a zivatar esély. A legfőbb veszélyforrás ekkor már várhatóan a felhőszakadás (rövid idő alatt 35-50 mm csapadék) lesz. Kiemelten az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében lokálisan akár 50-80 mm-t meghaladó csapadék is hullhat az ismétlődő cellaátvonulásokból, amely következtében lokális villámárvizek kialakulásának veszélye is fennáll - írj a a met.hu.
Estére a legtöbb helyen várhatóan lecsengenek a zivatarok, de főként délkeleten még éjszaka is aktív maradhat a légkör.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


