A repülés mindennapossá vált, mégis számos érdekesség övezi a légi közlekedést, amelyekről az utasok többsége nem tud.

A MÁV-START az online ügyintézés gyors terjedését felismerve, a korábbi Vonatinfó néven futó menetrendi utastájékoztatási feladatokra 2015-ben létrehozott mobilalkalmazást 2018-ban kibővítette jegyértékesítési funkciókkal is. Ezzel egyidőben, 5 éve nevezték át MÁV applikációra, amely azóta már az egyik legnépszerűbb és legtöbbek által használt közlekedési alkalmazássá vált itthon. A folyamatosan fejlesztett applikáció újabb funkcióval bővült a mai naptól: immár az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülőhelyet válasszon a rendszer számukra a helyjegyes vonatokra, de például családtag, ismerős számára korábban lefoglalt ülőhely mellé is kérhető helyfoglalás.
Az 1,9 millió regisztrált felhasználóval rendelkező MÁV applikáció már 5 éve segíti az utasokat az utazásaik során információszolgáltatással, a menetrendi tájékozódásban és a jegyváltásban. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően az alkalmazás egyre felhasználóbarátabbá válik, illetve az utasoknak is lehetőségük nyílik kifejteni a véleményüket és javaslatot tenni. Mivel az online értékesítés kétharmada az applikáción keresztül zajlik, ezért kiemelkedően fontos, hogy számos szolgáltatást minél könnyebben, kényelmesebben használhassanak az utasok, ennek érdekében a MÁV-VOLÁN csoport tervezi az alkalmazás teljes megújítását.
A mai naptól egy újabb fejlesztés révén immár paraméterezetten, helytulajdonság választással is lehet a vásárláskor helyet foglaltatni minden helyjegyes vonatra, többek között InterCity-kre, helyjegyes balatoni vonatokra és belföldi forgalomban helyjeggyel igénybe vehető nemzetközi vonatokra, továbbá azon nemzetközi vonatokra is, amelyek a MÁV app-ban elérhetők.
A mobilapplikációban – a vásárlási folyamatot kiegészítő újabb lépéssel – az utasok helyfoglalás esetén kiválaszthatják, hogy ablak vagy folyosó felőli, esetleg asztalnál lévő ülésre szeretnének ülni majd, vagy már – akár családtag, ismerős számára – korábban megrendelt ülőhely mellé vennének újabb helyjegyet. Az asztal melletti hely opcionálisan választható az ablak vagy folyosó melletti üléshez is. Több utasnak történő egyidejű vásárlás esetén pedig egy helyet foglal a rendszer a beállított paraméter szerint, a többi helyet a lefoglalt ülés közelébe osztja ki.
Természetesen, csak akkor tudja a helytulajdonság választást teljesíteni a háttérrendszer, ha még rendelkezésre áll az igénynek megfelelő szabad ülőhely. Minél előbb vásárolunk helyjegyet, annál nagyobb az esély a megfelelő ülés kiválasztására. Ha valaki nem szeretne élni a paraméterezéssel, az eddigi automatikus helykiosztást is választhatja.
Az ELVIRA internetes jegyváltási felületen nyár elejétől a balatoni, illetve a Győrt érintő szombathelyi, szentgotthárdi és soproni InterCity-k esetében már kocsiábrán kiválasztható ülőhelyfoglalási rendszer érhető el a vásárlási folyamat részeként. A grafikus helyfoglalással intézhető jegyváltás esetében az értékesítési felületen a felhasználó számára a grafikus helyfoglalás gomb bekapcsolható az adott vonatra mindaddig, amíg a vonaton még van annyi szabad hely, hogy választani tudjon közülük. Az ülés kiválasztási folyamata során szabad, kijelölt, foglalt, illetve nem foglalható ülést jelző ikonok adnak támpontot az utasoknak. A kocsiábrán történő helyfoglalás nem érhető el a MÁV appból, de akinek ez a megoldás a kézenfekvőbb, hordozható okoskészüléken a böngészővel megnyitott ELVIRA (www.jegy.mav.hu) felületen is ugyanúgy használhatja a grafikus rendszert, mint számítógépen. Mobiltelefonos nézetben a kocsi rajza automatikusan elfordul és felnagyítódik, így segítve a kisebb képernyőn való használatot.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ha műszaki hiba miatt nem közlekedik az a kocsi, amibe az utas helyet foglalt, akkor előfordul, hogy másik típusú kocsival vagy akár pótlás nélkül közlekedik a vonat. Ilyenkor a helyfoglalás módjától függetlenül a korábban lefoglalt helyeket a rendszer átteszi a pótlásra kijelölt kocsiba. Amennyiben az eredetileg foglalt helyszám nem található a vonatban, az utasok elhelyezéséhez a jegyvizsgáló nyújt majd segítséget.
A tervek szerint a vasúttársaság fokozatosan kiterjeszti a fejlesztéseket a belföldi InterCity-kre, illetve egyes nemzetközi vonatokra is.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


