Rekordforgalom és késések várhatók a nyári szezonban, a új megoldással készül a fennakadásokra a Wizz Air.

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma júliusban megközelítette a 1,5 milliót - közölte a Budapest Airport kedden. A közlemény szerint január és július között 8,2 millió utast szolgáltak ki, 24 százalékkal többet mint 2022 azonos időszakában, és többet, mint 2021 egészében. Július sorozatban az ötödik hónap volt, amikor az utasszám meghaladta az egymilliót.
Kiemelték, az idén eddig regisztrált utasszám 9,2 százalékkal marad el a 2019-es rekordévtől és arra számítanak, hogy az egész éves utasforgalom meghaladja a 14,3 milliót. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2024 végére várják a járvány előtti utasszámok teljes visszaépülését. Arra is kitértek, hogy alig tíz hónappal a munkálatok megkezdése után elkészült a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítése. A fejlesztésnek köszönhetően egyidejűleg akár négy szélestörzsű repülőgép töltése is megvalósulhat.
A légiáru mennyisége az év első hét hónapjában ugyan 4,7 százalékkal elmaradt a tavalyi év hasonló időszakától, de a júliusban kezelt 16 390 tonna mintegy 12 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A közlemény szerint az idén kezelt 107 000 tonnás légiáru-mennyiség alapján a Budapest Airport újabb rekordévre számíthat, a BUD Cargo City fejlesztése pedig akár évi 300 000 tonna árutömeg kezelését is lehetővé teszi.
A további fejlesztések között említették, hogy a BUD Cargo Cityben rendelkezésre álló raktárterület további 6500 négyzetméterrel bővül, irodákkal és egyéb támogató infrastruktúrával kiegészítve hozzájárul a budapesti repülőtér regionális jelentőségének növeléséhez - olvasható a Budapest Airport közleményében.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


