24 °C Budapest
Portrait of a young attractive handsome businessman in a cafe expects business partners for a seminar

Mi a fene történik megint a SZÉP kártyákkal? Ennek temérdek magyar nem fog örülni, nincs mit tenni

2023. június 26. 09:38

Panaszkodnak a szállodások, féltik a szezonjukat amiatt, hogy augusztus elsejétől hideg élelemre is felhasználható lesz a SZÉP kártya - adta hírül az RTL.

Több olyan szállodás is megszólalt a csatorna riportjában, akik tartanak attól, hogy augusztus elsejétől hideg élelemre is felhasználható lesz a SZÉP kártya. Az egyik szálloda igazgatója például azt mondta, lényegesen visszafogottabb már idén is az érdeklődés, úgy hogy a vendégek kb. 35 százaléka SZÉP kártyával fizet általában.

Volt olyan szállodaigazgató is, aki azt emelte ki, hogy az új döntés után kisámíthatatlan szezon elé kell néznie a szakmának. Szerinte a segítő szándék rendben van, de lehetne máshogy is támogatni a tényleg rászorulókat, nem pedig azzal a béren felüli juttatással, ami elsősorban a pihenést és kikapcsolódást szolgálja. Hallatta a hangját a témában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetség is, ők attól tartanak, hogy az intézkedés veszteséget okoz a hoteleknek.

Két apró javaslattal szerettünk volna élni, az egyik az, hogy az augusztus elsejei kezdést szeptember 1-jére, tehát a főszezon utáni időszakra mérsékeljék, a másik pedig, hogy lehetőség szerint 30-35 százalékon limitálják a SZÉP kártya felhasználásnak a hideg élelmiszerre költhető arányát

- mondta el a híradó riportjában Flesch Tamás, a szövetség elnöke.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 8. kedd
Ellák
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?