Bakteriális szennyezettség miatt ideiglenesen lezárták Heves vármegye egyik legnépszerűbb strandját, a Tiszanána-Dinnyésháti fürdőhelyet.

Durván kiakadt a Főváros a Ryanair-re: beleálltak az utasok sarcolása miatt kiszabott bírságba
Nem fogadják el a Fővárosi Törvényszék megsemmisítő határozatát a Ryanair fapados légitársaság különadóját érintő bírság ügyében, és kérni fogják az ügy fölülvizsgálatát – derül ki a Budapest Főváros Kormányhivatalának pénteki közleményből.
A légitársaság csütörtökön közleményben üdvözölte, hogy a bíróság megsemmisítette a légitársaságra tavaly augusztusban kiszabott 736 ezer eurós bírságot. A 300 millió forintos büntetést a fogyasztóvédelmi hatóság szabta ki, miután a Ryanair deklarálta, hogy a 2022 júliusától utasonként 10 eurós különadót az utasokra terheli.
A Ryanair tisztességtelenül járt el, amikor az utasaira terhelte az extraprofit-különadót, ezért a rászabott 300 milliós bírságot továbbra is jogosnak tartjuk
– írta a kormányhivatal a közleményében.
Miként hozzátették, feladatuknak tekintik, hogy fogyasztóvédelmi hatóságként „megvédjék az utasokat, akikkel szemben tisztességtelen módon járt el a légitársaság”.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


