Vasárnaptól több jegytípus ára is emelkedik a budapesti tömegközlekedés járatain.

Jelentősen drágulhatnak a strandbelépők árai a Balatonnál 2023-ban. A Népszava által megkérdezett településvezetők jellemzően 20-30 százalékkal nagyobb összeggel kalkulálnak, mint tavaly. Zánkán például 1000-ről 1500-ra, vagyis 50 százalékkal nő a stranbelépő ára. Egyre kevesebb strandra lehet ezer forint alatt bejutni felnőtt jeggyel.
Gyenesdiáson már tavaly is 121 milliót költöttek a strandokra, az idén nagyjából 25 százalékkal többel számolnak, Balatonszárszón 30 millióval kalkulálnak a nyárra, ami cirka 8,5 milliós növekedés egy év alatt, Balatonbogláron nagyjából 20 millióval emelkedik a tavalyi 100-120 milliós költsége az önkormányzatnak.
Alsóőrsön 81 millióról 101 millióra drágul az üzemeltetés, Zamárdiban konkrét összeget még nem tudtak mondani az idei évre, de abban bizonyosak, hogy a tavalyi 85-90 milliós tétel jelentősen nőni fog. Ennek megfelelően a legtöbb településen a strandbelépők ára is drasztikusan emelkedik az idei nyárra – írja a lap.
A tavalyi 1800 helyett az idén 2200 forint az egyszeri belépésre jogosító felnőttjegy. Szükséges az emelés, az idei fenntartási költséget még nem tudjuk pontosan, de 2022-ben 167,8 millió forintba került az üzemeltetés, ami bizonyosan emelkedni fog. Rengeteg ingyenes szolgáltatást nyújtunk a strandon, van óriáscsúszda, légvár, napi animációs foglalkozások, jóga, vízi aerobik, torna, játszóház, ez mind az önkormányzat költsége. A helyiek amúgy ötezer forintért vehetnek bérletet a teljes szezonra, az üdülőtulajdonosoknak ugyanez 16 ezer
– mondta el Ambrus Tibor csopaki polgármester.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A helybeliek és a nyaralótulajdonosok számára más településeken is kedvezményt adnak az önkormányzatok. Viszont egyre kevesebb az ingyenes strand: a tóparti települések több mint felén mindenhol fizetni kell. Néhány településen az önkormányzat sokáig kitartott az ingyen strand, ingyen parkolás elve mellett, ám miután a fürdésre alkalmas partszakaszok költségei egyre durvábban emelkedtek, kénytelenek voltak forrást találni hozzájuk, s így egyes településrészeken fizetőssé tették a parkolást - írja a lap.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


