A magyar nyugdíjrendszer inflációkövető emelési mechanizmusa több ponton is hátrányosan érintheti a nyugdíjasokat.

Nemet mondtak a fővárosiak a bérelhető elektromos rollerekre: szeptembertől végleg betiltják őket?
A bérelhető elektromos rollerek használatáról a hétvégén Párizsban tartott népszavazáson a szavazók csaknem 90 százaléka a betiltás mellett voksolt - tudatta a francia főváros polgármesteri hivatal.
A Párizsban először tartott "állampolgári voksoláson" az 1,3 millió választásra jogosult közül 103 ezren vonultak az urnákhoz szombaton és vasárnap, azaz a részvétel 7,46 százalékos volt. Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt elkötelezte magát arra, hogy "mindenképpen és egyszerűen tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az". A párizsi városvezető maga is a betiltás mellett kampányolt. A szolgáltatók jelezték, hogy a voksolás eredményének egyelőre "semmilyen közvetlen hatása nem lesz arra a havonta 400 ezer emberre", akik a bérelhető elektromos rollerekkel közlekednek.
Az elektromos meghajtású rollerek négy évvel ezelőtt jelentek meg a francia utcákon: mintegy 2 millióan saját tulajdonú rollert használnak, több százezren pedig a bérelhető változatokkal közlekednek a nagyvárosokban. Párizsban mintegy 15 ezer ilyen roller áll rendelkezésre, amelyeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működtet.
A szerződésük augusztus 31-én jár le, így szeptembertől Párizs lehet az első európai főváros, ahonnan teljesen kitiltják a bérelhető elektromos rollereket.
A francia televíziók rendszeresen beszámolnak a gyalogosok és a sokszor száguldó rollerezők közötti balesetekről, Párizsban pedig a bérelhető rollerek folyamatosan gondot okoznak az önkormányzatnak azzal, hogy az egységes szabályozás hiányában az emberek bárhol leteszik őket használat után.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A francia kormány egyébként múlt szerdán a korábbi 12 évről 14 évre emelte az elektromos roller használatának alsó korhatárát, a motorkerékpárokhoz hasonlóan, és kötelezővé tette, hogy az elektromos rollereket féklámpával és irányjelzővel kell felszerelni.
Az elektromos rollereken 2019 óta kizárólag egy ember közlekedhet, tilos velük a járdán haladni és parkolni. A szabálysértőket az eddigi 35 euró helyett ezentúl 135 euróra büntethetik a rendőrök. A sisak viselésének kötelezővé tételét egyelőre nem rendelte el a kormány, de a közlekedési minisztérium szerint napirenden van a kérdés.

Túl drága a Balaton? Itt van 10 másik csodálatos magyar tó: olcsóbb, nyugisabb és nincs a világvégén
Mutatjuk, melyik magyar tavak az olvasóink kedvencei a Balaton mellett és hogy ezeknek milyen az árfekvése.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


