Balatongyörökön megnyitották a strandot, de a vízben talált szennyeződés miatt fürdési tilalmat rendeltek el.

Brutális áremelés jön a balatoni strandokon: zsebükbe nyúlhatnak a családok, csúnya világ lesz
Készülnek a balatoni strandok az idei szezonra, van olyan önkormányzat, amelyik már hivatalosan is közzétette az új belépőjegyárakat. Balatonalmádiban a felnőtt napi belépő 33 százalékkal, a felnőtt visszatérő jegy 65 százalékkal, a gyermek/diák visszartérő jegy pedig 80 százalékkal kerül többe, mint tavaly.
Már készülnek a Balaton parti önkormányzatok az idei szezonra, van ahol már be is jelentették hivatalosan, lesz jegyáremelés a strandokon, méghozzá egészen komoly mértékű.
Úgy tűnik a balatoni strandokat sem kerülheti el az infláció: egy a Redditen terjedő kép szerint Balatonalmádiban a strandbelépők nagyon megemelkedtek, a felnőtt napi belépő 33 százalékkal, a felnőtt visszatérő jegy 65 százalékkal, a gyermek/diák visszartérő jegy pedig 80 százalékkal kerül többe a 2023-as szezonban, mint tavaly nyáron.

Március 24-én tette közzé Balatonalmádi város önkormányzata az általa üzemeltetett strandok jegyárait, és valóban, az emelés látványos a tavalyi árakhoz viszonyítva.
Almádi csak a kezdet
De nem csak Almádiban, Zánkán is emelkedni fognak az árak: a helyi képviselő-testület a legutóbbi ülésén a strandbelépők 50 százalékos emeléséről döntött, amely jóval meghaladja mind az infláció, mind pedig a bérek emelkedésének ütemét, a bérletek árai azonban nem változnak a 2023-as szezonban.
Siófok képviselő-testülete is tárgyal egy strandról, náluk az Újhelyi strand fizetőssé tétele van napirenden, de nem 2023-tól csak 2024-től. Ez egy 18 600 négyzetméteres strand 210 méteres partszakasszal. 2022-ben új játszóteret kapott, illetve akadálymentesítették az illemhelyet is – írta a Portfolio.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Pedig már tavaly is emeltek több helyen: mivel az azt megelőző 2 évben, 2020-ban és 2021-ben a járványügyi veszélyhelyzet miatt nem emelhettek az önkormányzatok és a fenntartók egy fillért sem, így ezt tavaly megtették: volt, ahol 25 százalékkal többet kellett fizetni a nyaralóknak a bejáratnál.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


