23 °C Budapest
zamardi balaton tihany lake side south

Kegyetlen, ami a balatoni ingatlanpiacon folyik: megtelni látszik a magyar tenger környéke

2023. március 9. 17:30

Bár az egyik legkedveltebb hazai célpont, a Balaton partján is a megszokottnál jóval nehezebben indul a lakáspiaci főszezon. Noha erősen visszaesett a kereslet, az egyik hazai ingatlanközvetítő szakértői látják az életjeleket is. Ugyanakkor úgy vélik, az eladók még csak most kezdik az alkalmazkodást az új helyzet adta feltételekhez.

Megtelni látszik a Balaton, a tóparti járások 2019 és 2022 között csak igen szerényen, összességében 0,8 százalékkal1 tudták növelni az állandó lakosaik számát. Ám az átlagérték elfedi azt, hogy az érdeklődés mindinkább a frekventált városok agglomerációja felé tolódik. A part menti, nagyobb lélekszámú települések közül leggyengébben Balatonboglár szerepelt (-3,4%), míg a legtöbb új polgárt Balatonalmádi gyűjtötte (+4%). A legnagyobb bővülést elérők jellemzően a falusi CSOK-kal is népszerűsített kistelepülések. A rekorder közöttük Zalaköveskút mintegy 40 százalékos növekedéssel. A közvetlenül vízparti települések közül pedig Balatonrendes érte el a legjobb eredményt (+16%).

Az érdeklődés irányváltása vélhetően idén is folytatódik, ám a tempó – ma úgy látszik – sokkal visszafogottabb lesz.

Északon – Tóth Tibor, az OTP Ingatlanpont stratégiai partnere szerint – tavaly augusztusig elfogadható volt a piac. De aztán az energiaárak növekedésével elérkezett a fordulat és megcsappant az érdeklődés. A kivárás miatt decemberre már 50-60 százalékkal esett vissza a kereslet, az árak viszont maradtak. Tapasztalata szerint az eladók ugyan a mai napig sem vitték lejjebb az áraikat, de a megbízások szaporodnak.

Most már olyanok is igénybe veszik a szakértő segítségét, akik eddig úgy gondolták, majd eladják maguk az ingatlanukat. Ezzel változott az összkép is: a keresleti túlsúly helyébe kínálati túlsúly lépett.

Bár a tavasz ígérete hozott bizonyos élénkülést, ez csak egyes területeket érintett. Leginkább a tó „agglomerációjában” – a parttól 5-15 kilométer távolságban – keresnek olyan kisebb házakat, lakásokat, amelyek még a kedvezményes rezsikeretből is fenntarthatók. „Az árak jelentősen nem változtak, csupán a falusi ingatlanoknál indultak el egy kicsit lefelé, talán tíz százaléknyit. Azt lehet mondani, mindenki reméli a csodát, azaz, hogy tarthatók lesznek a korábbi árak.”

Ennek ellenére Tóth Tibor azt reméli, hogy idén is megmarad a vételi kedv az északi parton. „Akik megtehetik, változatlanul vásárolni fognak, mert a Balaton mindig vonzó és frekventált hely volt. Viszont úgy gondolom, hogy továbbra is elsősorban a kisebb értékű házakat, telkeket és a pincenyaralókat fogják keresni.” Ma a térségben az átlagos falusi ingatlanok négyzetméterenként 135 ezer és 400-500 ezer forint közötti árakon kelnek el, a városi ingatlanok esetében azonban arra is volt példa, hogy jóval egymillió forint feletti négyzetméteráron vásároltak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A déli parton sok tekintetben hasonló a helyzet. Katona Tamás, az OTP Ingatlanpont siófoki irodájának vezető értékesítési tanácsadója úgy tapasztalja, hogy a jelenlegi kereslet mintegy kétharmaddal kisebb, mint tavaly ilyenkor. Igaz, hogy a balatoni ingatlanok szempontjából lassan elkezdődik az év egyik legintenzívebb időszaka, de ehhez most hiányoznak a vevők. „Mára kijelenthetjük, hogy eltűntek a külföldi érdeklődők is, aki mégis jön, az meg nem hiszi el, hogy két év alatt micsoda árnövekedés volt a piacon.

„Siófok kertvárosában, a tótól távolabb 10-15 milliós telekhányad-ár jut egy társasházi lakásra – hoz egy konkrét példát Katona Tamás –, ha hozzávesszük az építés költségeit és a beruházó hasznát, akkor már 1 milliós négyzetméterárnál tartunk. Erre már sokkal ritkább az érdeklődés, így a beruházók is inkább kivárnak.”

A kereslet azért nem szűnt meg teljesen, telket meg házakat keresnek 20-50, esetleg 60 millió forintért. Aztán nagy szünet, s utána jönnek a többszáz milliósak, amelyekben cégek látnak fantáziát. „Ma itt egy 800 milliós századfordulós villára hamarabb akad érdeklődő, mint egy 80 milliós lakásra.”

Katona Tamás tapasztalata szerint az árak merevségét a használt ingatlanok piacán már oldja az érdeklődés visszaesése. „Ebben a szegmensben a 10 százalék alku ma már nem számít szemtelenségnek, annál esetleg még kicsit nagyobb árlejtést is el lehet érni, de az újépítésűeknél semmilyen elmozdulás nincs.” Hozzáteszi, hogy a déli parton is szaporodnak a megbízók, akik megtapasztalva az értékesítésnehézségeit, már inkább profikra bíznák az eladást, ennek ellenére nem vár a korábbi évekhez hasonló aktivitást idén a dél-balatoni lakáspiacon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 19. csütörtök
Gyárfás
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 18. 21:35
Agrárszektor  |  2025. június 18. 20:29