Nem csak az utast, hanem a sofőrt vagy még az üzembentartót is felelősségre vonhatják, ha nem kapcsolja be mindenki a biztonsági övet.

Az utazási kedv ismételt erősödésével tavaly az európai légi úton közlekedők száma megközelítette a 373 milliót, ami 35 százalékkal haladta meg a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások jellemezte 2020-as év adatait, emellett az áruk és a postai küldemények szállítása is újabb lendületet vett tavaly – adta hírül az MTI.
A koronavírus-járvány kezdetén, 2020-ban az azt megelőző év adataihoz képest erőteljesen, 73 százalékkal csökkent az európai légiutasok száma. Ez azt mutatja, hogy a tavalyi 35 százalékos emelkedés ellenére is még mindig jelentősen elmaradunk a korábbiaktól.
Az Európai Unió országai közötti, határokon átnyúló európai légi személyszállítás az unión belüli közlekedés 38 százalékát, a nemzeti, országon belüli közlekedésnek pedig a 23 százalékát tette ki 2021-ben. Tavaly 2020-hoz képest az unióból induló, de az EU-n kívülre irányuló közlekedés részaránya 5,5 százalékkal, míg az EU-n belüli közlekedés 4,5 százalékkal nőtt az Eurostat adatai alapján.
2021-ben egyedül Finnország esetében csökkent (16 százalékkal) a légiutasok száma. A legkevésbé Írországban nőtt, 10 százalékkal, Svédországban 16 százalékkal és Lettországban 17 százalékkal a légiutasok száma, míg Görögországban 86 százalékkal, Cipruson 105 százalékkal, Horvátországban pedig 129 százalékkal utaztak többen. Magyarországon a légiutasok számának 2020 és 2021 közötti emelkedése megközelítette a 20 százalékot.
Az európai repülőterek közül a párizsi Charles de Gaulle nemzetközi légikikötő bonyolította legnagyobb forgalmat, ahol 26,2 millió utas fordult meg tavaly. Az hollandiai Schiphol nemzetközi repülőtér 25,5 millió, a frankfurti légikötő 24,8 millió, a madridi 23,2 millió, a barcelonai nemzetközi repülőtér pedig 18,5 millió légiutast szolgált ki. Ehhez képest több mint 3,8 millió utas fordult meg 2020-ban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, míg tavaly közel 4,6 millióan.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


