Egyetlen napra újra megnyitja kapuit a Pest vármegyei Tóalmáson található Szent András Gyógyvizes Strand, ráadásul a belépésért nem kell fizetni.
Óriási ziccert hagynak ki a balatoniak: így lehetne milliárdos siker télen is a tó és környéke
Decemberben több ezer turistát várnak a Balatonra. Itt már a karácsony időszak előtt is számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek ismét bebizonyíthatják, hogy a Balaton nem zárt be a nyári időszak végeztével. A téli Balaton is vonzó úti cél lehet a magyar családok számára – mondta Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.
December első hetében sok helyen tartanak Mikulás rendezvényeket, a Balatoni Hajózási Zrt. például Mikulás hajót indít Siófokról és Balatonfüredről (Időpont december 3.). A Barlangi Mikulás Balatonfüredre érkezik, ahol a Lóczy-barlangban, rejtelmes túraútvonalon indulhatnak el a gyerekek és szüleik. (Időpont: december 5-6.) Keszthelyen se maradnak Mikulás nélkül a gyerekek, a Fő térre hintóval jön és számos gyerekprogramot is szerveznek érkezés köré (Időpont: december 6.) E
Lellén csokoládéval is lehet fizetni
A legnagyobb tömeget Balatonlellére várják ahol december 3-án kezdődik a karácsonyi vásár, amelynek közelében műjégpályát is felállítanak. Itt tartják a lellei GasztroPikniket és Mikulás Regattát is szerveznek.
Az esemény érdekessége, hogy a gyerekek csokoládéval is fizethetnek egyes adventi programokon. - mondta Tóth Balázs a lellei BL Yacht Club vezetője. Ugyanakkor a gyerekek ide elhozhatják azokat a használt mesekönyveiket is, amelyeket ők már nem olvasnak, de szerintünk izgalmas lehet azoknak a rászoruló gyerekeknek, akiknek e segítség nélkül nem jutna ajándék a fa alá.
December 3-án a felnőttek is segíthetik a Mikulás munkáját. Ezen a napon rendezik meg az év egyik utolsó vitorlásversenyét, a Mikulás Regattát is. A hajósokat arra kérik, hogy a nevezési díj egy részét is fizessék majd ki csokoládéval és a Mikulás versenyhajójára hozzák majd el azokat melegebb sapkákat, kesztyűket, amelyeket ők már nem használnak.
Jótékonysági cunami indul a Balaton partján
A lellei esemény érdekessége hogy az idei rendezvényen a látogatók több más fontos célt is támogathatnak: a GasztroPikniken minden eladott adag étel árának egy része egy helyi kötődésű - ritka születési rendellenességgel született, most már két éves - kisfiú megsegítésére megy. A Mikulás Regatta nevezési díjának egy része a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának Rupert nevű mentőhajójának felújítási alapjába kerül. Ezen kívül több helyen fizethetnek a látogatók pénz helyett csokoládéval, amit a szervezők Füred Kapitány segítségével a Mikulásgyárnak juttatnak el.
Füred Kapitány egyébként az északi parton is szervez majd több kisebb adventi akciót. Ezektől is azt remélik, hogy megmozgatják vele a Balatontól 80-120 kilométerre lakó családokat is, akik egy rövid kirándulás keretében látogathatják meg az üdülőövezet programjait. – tette hozzá Éskovács Péter, az akció egyik szervezője.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ennél is érdekesebb lehetne a téli Balaton
A szakember hozzátette: az adventi időszakot némi összefogással a balatoni települések programgazdái jobban is ki tudnák használni, hiszen számtalan jó program van a Balatonon ebben az időszakban is. Ehhez az kellene, hogy a finn utazási szakemberek példáját kövessék a régió településeinek vezetői, turisztikai- és marketingszakemberei.
Mint ismert: Az 1980-as években a finn hatóságok új turisztikai stratégiát dolgoztak ki Lappföld tartományban. A munkaanyag a „Mikulás országa” nevet kapta, amelyben marketingterveket és turisztikai látványosságok ötleteit dolgozták ki e téma köré. A stratégia központi eleme a Mikulásfalu volt Rovaniemi városában. Az akkori tanulmány azzal érvelt, hogy a Mikulás karácsonyi időszak megfoghatatlan vonzerejének része, amely utazásra, felfedezőtúrákra készteti az embereket. Ezzel párhuzamosan a Mikulás a fogyasztói társadalom árucikkévé vált, amely arra ösztönzi az utazókat, hogy tágabbra nyissák pénztárcájukat ebben az időszakban. A sikeres kampánynak köszönhető, hogy a lapföldi Mikulás lakhelyét évente több mint félmillió utazó keresi fel, akiknek mintegy 60%-a külföldi, 40%-a pedig belföldi látogató. A Mikulás alig hatvanezer fős városának környékén a turisták 2,9 millió éjszakát töltenek el. A finn Mikulás, minden évben Magyarországra is ellátogat, hogy találkozzon a gyerekekkel és ezzel párhuzamosan népszerűsítse Finnország természeti szépségeit a potenciális utazók körében.
Sokat is költhetnének a turisták a téli Balatonon
A finn modellhez hasonlóan megtervezett és jól kivitelezett Mikulás – projekt olyan téli turisztikai szezont teremthetne a balatoni régióban, amely nem csak magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné. Ennek oka, hogy a Mikulás márkaépítési modellje világméretű együttműködésre épül, amelynek alapja, hogy mindenki hisz és bízik a „márkában”, a jutalom ígéretében, ajándékok és ünneplés formájában. Ennek az érzelmes marketingnek az alkalmazása, rendezvényeken, dalokon, színeken, illatokon, és egyéb adventi kliséken keresztül olyan karácsonyi – turisztikai forgatókönyvet hozhatna létre a Balatonon, amelynek együttese serkenteni tudná a család, a közösség, az összetartozás, a nosztalgia és az öröm érzését.
Éskovács Péter szerint egy ilyen posztmodern turisztikai koncepció alapján működő helyszín meglátogatása érdekében a turisták hajlandóak lennének akár a Balatonra is elutazni. Sőt, egy ilyen jól átgondolt terv alapján működő desztinációban a vendégek az átlagnál többet is költenének még akkor is, ha a decemberi időszak nem a főszezon ebben a régióban.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








