A párizsi Disneyland sok család számára életre szóló élményt jelenthet – és egyben jelentős anyagi megterhelést is.

Akár a magyarországi fürdők fele is bezárhat az elszálló rezsiköltségek és a vendégszám csökkenés miatt. A Magyar Fürdőszövetség elnöke szerint jelentős kockázatot vállal az az intézmény, ami a háború előtti keretek között üzemel tovább.
Az energiaárak emelkedése és a vendégszám visszaesése miatt akár a magyarországi fürdők fele is bezárhat ősztől a jövő év első feléig - írja az Infostart. Kántás Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség elnöke arról beszélt, hogy a hévízi, a harkányi, a hajdúszoboszlói vagy a gyulai fürdő is a bezárás mellett dönthet az elszálló rezsiárak miatt.
A szakember kifejtette, hogy a háború is betett a hazai gyógyfürdőknek, a Magyarországtól keletre fekvő országokból korábban sokan érkeztek hazánkba, de az utóbbi hónapokban 20-50 százalékos volt a látogatószám-csökkenés a várthoz képest.
Mindezek tükrében jelentős kockázato vállal, aki tovább üzemelteti fürdőjét a korábbi módon. A szövetség korábbi felmérése szerint a magyarországi fürdők harmada, rosszabb esetben fele bezárásra kényszerül a következő év első feléig.

Újabb híres turisztikai látványosság lesz fizetős: még regisztrálni is kell, mielőtt a közelébe mész
Verona bevezeti a jegyrendszert a Júlia házának udvarába látogatók számára.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


