Az utazók 88 százaléka azt állítja, hogy jövőre legalább egy tengerentúli szabadidős utazást tervez.
320 darab elektromos rollerrel Siófokon is elindítja környezetbarát közlekedési alternatívát kínáló szolgáltatását a világ vezető mikromobilitási vállalata. A siófoki városvezetés és a berlini szolgáltató közötti együttműködési megállapodás célja a gépkocsihasználat és a CO2-kibocsátás csökkentése, valamint a zöldebb és fenntarthatóbb közlekedés népszerűsítése. Az elektromos rollerek 300 forintos feloldási díj és 70 forintos percdíj ellenében vehetők igénybe.
A TIER, 320 darab e-rollerrel Siófokon is elindítja közösségi rollermegosztó szolgáltatását. Magyarországon Budapest mellett Siófok a második város, ahol a felhasználók igénybe vehetik a cég elektromos járműveit. Az e-rollerek június 25-től lesznek bérelhetők Siófokon. Budapesthez, Bécshez, Berlinhez és Párizshoz hasonlóan az elektromos rollerek a Balaton-parti településen is éjjel-nappal elérhetők lesznek, elsősorban a központi közlekedési csomópontok közelében, valamint Siófok forgalmasabb területein.
A rollerek használati feltételeit a helyi városvezetéssel szoros együttműködésben határozták meg, amelyeknek része egy kijelölt működési terület és a parkolásmentes zónák és a parkolóhelyek kialakítása is. Az e-rollerek cserélhető akkumulátorral rendelkeznek és egy erre dedikált, teherbiciklikkel és elektromos furgonokkal közlekedő csapat gondoskodik üzemeltetésükről, így a rollereket nem szükséges napról napra a raktárakba szállítani akkumulátoraik újratöltéséhez. Az állandó alkalmazottakból álló helyi csapat a helyszínen gyorsan teljesen feltöltöttre cseréli a lemerült akkumulátorokat, ezáltal jelentősen csökkentve a szállítási költségeket és a károsanyag-kibocsátást. Működési modelljének köszönhetően a vállalat 2020 januárjától folyamatosan klímasemlegesen üzemel.
A Siófokon elérhető új e-rollerek az utazási élmény fokozása érdekében számos praktikus funkcióval rendelkeznek. A széles, nagyméretű kerekek segítenek abban, hogy úthibák esetén, illetve keskeny utcákon is könnyen és biztonságosan irányítható legyen a roller. A felhasználók kényelmét és biztonságát szolgálják az olyan további extrák, mint a széles fellépő, a vezetéknélküli telefontöltő, a kettős dobfék és a hidraulikus felfüggesztés.
A rollerek használatához a mobilalkalmazás letöltését követően a felhasználók az appban elérhető térképen kereshetik meg a hozzájuk legközelebb eső rollert, amelyet a kormányon található QR-kód beolvasásával tudnak aktiválni. Az utazás egy megfelelő parkolóhelyet keresve a kitámasztó lehajtásával, majd a TIER appban a „Használat befejezése” gomb megérintésével fejezhető be.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A feloldási díj 300 Ft, a rollerezés percdíja pedig 70 Ft. A fizetés bankkártyával és PayPalon keresztül egyaránt lehetséges.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
-
Elindult az ország legnagyobb tartós élelmiszer gyűjtése, adománykártya vásárlásával is segíthetünk a rászorulóknak
Megkezdődött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR közös adománygyűjtő akciója.
-
Mire költenéd a lakásszámládat?
Arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen célra fordítanák szívesen lakás-előtakarékossági szerződésüket.
-
Videó: kipróbáltuk, hogy működik a házhozszállítás a magyar diszkontláncnál
November közepétől a Penny vásárlói már országos szinten intézhetik akár nagybevásárlásaikat is a foodora applikációján keresztül.
-
Nissan X-Trail: fektessen be okosan, vásároljon céges autót jobb áron! (x)
Közeleg az üzleti év vége, amikor a vállalkozásoknak számot kell adniuk az előző évi teljesítményükről. De mi a helyzet akkor, ha az elszámolás közben előbukkan némi elköltetlen szabad pénzügyi forrás? A Nissan a következőkben erre az esetre ad egy jó tippet!
-
Elege van a szemüvegből? Ezzel a csúcslézerrel éles látása lehet percek alatt, érintésmentesen (x)
Már a 80-as évek óta elérhető Magyarországon a lézeres szemműtét. A technológia folyamatosan fejlődik, az egyik legnépszerűbb eljárás az érintésmentes Sasszzem No-Touch.