Hiába nagy divat most például az ashwaganda, az indiai szent bazsalikom, vagy a melatonin, a szakértők nem javasolják.

A nyári kikapcsolódás, utazás, feltöltődés a legtöbb magyar számára természetes és a mentális egészség szempontjából is fontos. 10-ből 4-en azonban még mindig nem engedhetnek meg maguknak évi egy hétnyi nyaralást sem. Bár a fiatalok számára is fontos az utazás, az X-generáció és idősebb korosztályok tagjainak az egészsége szempontjából kiemelten is az, a statisztikák szerint azonban idős korban még kevesebben tehetik meg, hogy nyáron - vagy az év bármely szakaszában - elutazzanak feltöltődni.
Az Eurostat statisztikái azt mutatják, hogy a lakosság egészét tekintve a magyarok 38,8 százaléka nem engedhet meg magának anyagilag egyetlen hét utazás, nyaralást sem egy évben 2020-as adat szerint. Vagyis 10-ből csaknem 4 magyarnak csak vágyálom az, amit sokan az életük elengedhetetlen részének tartanak, és mentális egészség szempontból is kiemelten fontos lenne. Az elmúlt évtizedben viszont pozitív, csökkenő tendenciát figyelhettünk meg, hiszen 2011-ben még 66,3 százalék volt azok aránya, akik anyagi okokból nem tudtak utazni.
Az összes európai országhoz képest Magyarország közepes a helyzet a tekintetben, hogy a lakosságnak hány százaléka nem engedheti meg magának az évi egy hét nyaralást. Viszont az Európai Unión belül, az átlagnál rosszabbul szerepelünk. Az EU-ban 28,6 százalék azok aránya, akik anyagilag nem tudják megoldani az utazást, hazánkban pedig 38,8 százalék. A legjobban áll ebben a statisztikában Norvégia (6,9%), Svájc (7,9%), Svédország (9,7%), legrosszabbul pedig Montenegró (70,9%), Törökország (59,2%), és Albánia (57,5%).
Magyarországon 2014 óta csökken azok száma, akik nem engedhetnek meg maguknak egy hétnyi nyaralást, és az EU-átlag változása is hasonló tendenciát mutat, csak hazánkban meredekebb volt a csökkenés. Ez azt is jelenti, hogy folyamatosan csökken az uniós átlag és a magyar arány között.
Az idősek, alacsony jövedelműek közül sokan tudnak utazni
Ha mélyebben is megvizsgáljuk a statisztikákat, akkor kitűnik, hogy az egyedül élő idősek közül 57,2 százalék nem engedheti meg az egyhetes nyári utazást sem, azokban a háztartásokban pedig, ahol ketten élnek, és legalább egyikük elhagyta a nyugdíjkorhatárt, 44 százalék az arány. Az Eurostat azt is közli, hogy a medián jövedelemnek - mely 2020-ban bruttó 320 582 forint volt - 60 százaléka (nettóban körülbelül 128 ezer forint) alatt keresők közül mennyien nem tehették meg, hogy elutazzanak egy hétre valahová. Magyarországon 72,8 százalékuk ezt nem engedhette meg magának:
Úgy tűnik, hogy amíg az olyan a kétszemélyes háztartások, ahol él 65 év feletti idős is jobb helyzetben voltak általánosságban, mint az egyedül élő idősek utazás, nyaralás szempontjából, ha az alacsony jövedelműeket nézzük, a kétszemélyes háztartások lesznek rosszabb helyzetben. A medián jövedelem 60%-a alatt kereső kétszemélyes háztartások közül, ahol idősödő korosztályba tartozó személy is él, 82,1 százalék, vagyis 10-ből legalább 8 nem engedheti meg magának az évi egyhétnyi utazást sem.
Az EU-s átlag minden téren jobb, mint a magyar, viszont az idősek és alacsony jövedelműek helyzetét tekintve különösen. A medián jövedelem 60%-a alatt keresőknek például 58,5, a medián jövedelem 60%-a alatt kereső egyedül élő időseknek 58,2 százaléka nélkülözi a nyaralást - míg Magyarországon nagyobb a különbség, 72,8 és 79,4 százalék között.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az utazás a mentális egészséghez is elengedhetetlen
Nemcsak azt mutatja ez a statisztika, hogy milyen szűkös anyagi helyzetben van rengeteg magyar - nem tudnak egy hétre sem elutazni egy évben. Hiszen utazás is olyan alapvető szükséglet, amely a testi és lelki egészség megőrzésében is kardinális szerepet tölt be. Ráadásul éppen az idősödő generációk tagjainak lenne a legnagyobb szükségük utazásokra, kikapcsolódásra, feltöltődésre, mégis ők nem tehetik ezt meg anyagilag nagy arányban.
A magyarok 91 százaléka szerint az utazás és a nyaralás javíthatja a mentális egészséget egy friss felmérés szerint és a válaszadók kétharmada szerint határozott összefüggés van a vakációzás és a jóllét között. Az is kiderült, hogy majdnem minden második (49%) magyar úgy gondolja, hogy romlott a mentális egészsége a világjárvány idején a korlátozott utazási lehetőségek miatt. Jelentősek a különbségek viszont a generációk között ezen a téren: míg a Z generáció tagjai közül 10-ből 6-an úgy érzik, hogy romlott a mentális egészségük, addig az Y generáció kicsit több, mint fele (52%), az X generáció 44%-a vélekedik így, a Baby boomerek körében pedig a legalacsonyabb ez az arány: 10-ből mindössze 3 fő (29%) tapasztalt a mentális egészségében negatív változást a korlátozott utazási lehetőségek miatt.
A magyarok döntő többsége (83%) legalább egy, de inkább több utazást tart ideálisnak évente.
A magyarok 38 százaléka évi egy vakációval is fel tud töltődni, a válaszadók 28 százaléka évi két utazásra van szüksége mindehhez. (8% évi legalább 3 út mellett érzi úgy, hogy ki tud kapcsolódni, míg 9%-nak még ennél is többre van szüksége.) A kutatás szerint az X generációsok jólléte igényli a leggyakoribb utazást, ennek a generációnak a 88 százaléka érzi úgy, hogy évente legalább egy nyaralásra van szüksége a feltöltődéshez. Kiemelkedő, hogy a generáció minden második tagja évi legalább 2 utazással, sőt, 10-ből 1 fő (11%) évi 4 vagy több utazással elégedett igazán. A Baby boomereknek pedig a háromnegyede igényelne legalább évi egy nyaralást.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


