A jegyeket már most meg lehet vásárolni az újrainduló izraeli járatokra, összesen 8 országba indulnak majd a társaság járatai Tel-Avivból.

Óriási löketett kapott a járvány miatti lezárások időszaka alatt a szabadtéri, szeparátl tevékenységek, mint amilyen a kirándulás túrázás is, és úgy tűnik a lendület azóta sem hagy alább. Kevesen tudják, de hazánkban összesen több mint 100 vár és várrom található, néhány közülük jól elrejtve az erdők mélyén. Mutatjuk, miért érdemes felkeresni őket.
A járvány időszakában ugrásszerűen megnőtt az erdőlátogatók száma. A természetjárás nem csak korlátozások idején jelenthet maradandó, ugyanakkor pénztárcakímélő élményforrást. Míg egy pár napos családi nyaralás vagy egy wellness hétvége kiadásai – utazással, szállásfoglalással, belépőkkel stb. együtt – akár több százezer forinttal is megterhelhetik a családi kasszát, addig a kirándulások költségei ennek töredékét jelentik – írja a Pénzügyi Navigátor cikke.
További óriási előnye, hogy a szabadban eltöltött idő távol tart minket a pénzköltésre csábító egyéb tevékenységektől:
tehát tulajdonképpen spórolunk.
Hazánk változatos helyszíneket kínál az erdőbe, völgybe vagy épp a síkságra vágyó kirándulóknak, most olyan helyszíneket gyűjtöttünk össze, melyek talán kevésbé ismertek, de feltétlenül érdemes őket legalább egyszer meglátogatni, főleg ebben az évszakban.
Magyarországon rengeteg kastély, vár, várrom található, hiszen már több mint 1100 éve él nemzetünk a területen: a vérzivataros évszázadok szükségessé tették az itt élők számára, hogy testi épségük és vagyonuk védelmének érdekébe különböző menedékhelyeket építsenek. Az Országos Műemlékvédelmi Hivatal felmérése szerint Magyarországon jelenleg 103 vár található, azonban némelyike elhagyottan, az enyészetnek vannak kitéve.
Siroki vár
A Bükk és a Mátra erdeinek határán, a Vár-hegy tetején magasodó erődítményt egy sziklatömb belsejébe vájták és tetejére építették elődeink. Ezt az igazán különleges építményt egy helyenként meredek túraútvonalon lehet megközelíteni. A hegy gyomrában kialakított üregekből és a szerteágazó kazamatarendszerből titokzatos ablakok nyílnak a várhoz vezető útra. A riolittufából álló hegy gyomrába hatalmas járatokat, lépcsőket és termeket alakítottak ki, ezek is bejárhatók, felfedezhetők.
Az erődítmény legősibb része a felsővárban található lakótorony, erre épült az öregtorony, mely az őrség lakhelyéül szolgált. Az egykori erősség hétköznapi életének ma is látható lenyomatai a hajdani istálló, a gabonatároló verem és az ivókút.
A várhegyen álló várromból kitekintve elképesztő panorámában gyönyörködhet az, aki felkaptat a hegytetőre – olvasható a beszámoló Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztő oldalán.
Drégely
Drégely vára a Börzsöny északi részén, Drégelypalánk és Nagyoroszi községektől egyforma távolságra, a zöldellő hegyek egyik 444 méter magas vulkanikus sziklacsúcsán magasodik.
A mongol könnyűlovasok elvonulása után IV. Béla király parancsára végrehajtott várépítések idején emeltette a környező területeket birtokló Hontpázmány nemzetség. Ali budai pasa 1552 júliusában vonult fel a vár ostromára 12 000 fős seregével. A helyőrség létszáma ekkor mindösszesen 146 katona volt. A gyalogsági rohamokat visszaverő magyar végváriak még életben maradt katonái, végül a harmadik napon halált megvető bátorsággal kitörtek, és Szondi kapitánnyal az élen mind hősi halált haltak a véres közelharcban, csak a várkapitány két apródja, Libárdy és Sebestyén maradt életben. Szondi két apródja.
A fennsíkra épült külső vár alaprajza ma már nehezen rekonstruálható, csak gyalogosan tudjuk megközelíteni, jól járható, jelzett turistautakon. A vártól délre fekvő pihenőhelynél több turistaút is találkozik, a legkézenfekvőbb megközelítés Drégelypalánk, ill. Nagyoroszi felől kínálkozik. A vár romjaitól csodás panoráma tárul fel a Börzsönyre, az Ipoly völgyére.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nógrádi vár
Magyarország legrégibb szabálytalan alaprajzú, belső tornyos kővára a Börzsöny belsejében megbújó Nógrád község névadója. Tengerszint feletti magassága 286 m, relatív magassága 50-60 m. A körös-körül meredek oldalú domb kiválóan védhető, a környéket uralja. A várból messze környék szemmel tartható.
Nógrád várának keletkezéséről nincs biztos adatunk. Anonymus szerint a honfoglaló magyarok itt már várat találtak, de ez vitatható. A vár a X.-XI. század fordulója körül már bizonyára állt, de erről a későbbi átépítések, bővítések miatt semmit sem tudunk.
A várba az Országos KÉK túrából kiágazó kék rom jelzésen juthatunk fel, a falakról és a bástyáról csodás kilátás nyílik a falura, a Börzsöny hegyeire.
Csókakő vára
Fejér megye egyetlen fennmaradt középkori eredetű, a török időkben is használt vára Székesfehérvártól északnyugati irányba haladva, már messziről az utazók szemébe tűnik. 479 m magas Csóka-hegy oldalában, egy sziklaplatón épült, így stratégiailag rendkívül kedvező fekvésű. A várat három oldalról meredek sziklafal védi, amelyet mesterséges sziklaárokkal is elhatároltak.
2014 tavaszára a vár nagy része teljesen újjáépült, a fal körbeért a vár körül, elkészült az újjáépített kaputoronyhoz vezető felvonó híddal, rostéllyal, kapuszárnyakkal, valamint a toronyhoz kapcsolódó délnyugati várfalszakasz pártázattal, fa gyilokjáró folyosóval és feljáróval. A félig a sziklába ágyazott várkápolnát is, szinte a semmiből varázsolták újjá.
A török korból a barbakán tornya maradt meg legépebben. A kilátás a várból egészen csodálatos a Móri-árok völgyteknőjére és a Keleti-Bakonyra. A romvárak szerelmeseinek mindenképp érdemes ellátogatni ide – írja a Kirándulástippek.
Szádvár
Magyarország északkeleti szögletében, a Bódva folyó völgyét szegélyező Aggteleki Nemzeti Park területén, Szögliget község határában emelkedik a 460 méter magas Várhegy, amelyet a hatalmas kiterjedésű Szádvár középkori erődítményének romjai koronáznak. 2007-ben megalakult a Szádvárért Baráti Kör, amely szakmai felügyelettel rendszeres állagmegóvó és feltáró tevékenységet végez. Így 2008-ban elvégezték a Lisztes-bástya, 2009-ben pedig – pályázati pénzből – a külső vár déli falkoronájának ideiglenes állagvédelmét. Közben gyerektábort és várnapot szerveztek.
Budapesttől Miskolcig az M3 autópályán kell haladni, majd északnak fordulva a 26-os főúton Sajószentpéterig, ahonnan a 27-es közút vezet Szögliget községbe. Ennek házait elhagyva 2 kilométer után az egykori határőrbázisnál, a napjainkban Szalamandra turistaházként üzemelő pihenőhelynél lehet leparkolni, és onnan csak gyalogszerrel lehet felkapaszkodni a - piros turistajelzést követve - a 460 méter magas várhegyre.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


