Június 21. és július 27. között jelentős változások lesznek az esztergomi, szobi és veresegyházi vonalakon közlekedő elővárosi vonatok menetrendjében.

A budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Főváros számára. A versenyhatóság több alternatívát felvázolt a Fővárosi Önkormányzat felé, amelyek hatékonyabban szolgálhatják a fogyasztói érdekeket.
A nemzeti versenyhatóság a versenyt élénkítő javaslatokkal kereste meg az önkormányzatot, mielőtt a Fővárosi Közgyűlés a héten megtárgyalná a főpolgármester előterjesztését a budapesti taxirendelet módosításáról. A rendelet-módosítás ugyanis mintegy 30%-kal emelné a budapesti taxik hatósági áron rögzített díjtételeit.
A budapesti taxis tarifák rögzítettek, vagyis a piacon jelenleg nem érvényesülhetnek az árverseny előnyei. A taxipiac szereplői rendszeresen igénylik a rögzített hatósági árak növelését, a fogyasztói érdekek képviselete azonban rendre elmarad. Az egyre magasabb hatósági árak csökkentik a taxik kihasználtságát, amely a taxisok részéről a további díjnövelési igény irányába hat. Ebből a szabályozási csapdából úgy lehetne legjobban kilépni, ha az önkormányzat minimalizálná az árszabályozási beavatkozását, minél nagyobb teret hagyva a versenynek és az egyensúlyi piaci árak kialakulásának.
A versenyhatóság ezért az újabb, áremelésre vonatkozó fővárosi előterjesztés megtárgyalása előtt versenyt élénkítő alternatívákat javasolt megfontolásra a Fővárosi Önkormányzatnak. A GVH szerint szűkíthető lenne az árrögzítés szabályozása azokra az esetekre, amikor a fogyasztó nem tud megfelelően előre tájékozódni a viteldíjakról (pl. utcai „leintés”, taxiállomáson sorban álló autók stb.), továbbá elősegíthető lenne a verseny azáltal is, hogy ha a fix tarifák helyett a Főváros csupán maximált árat írna elő, amely alatt kialakulhatna egy szolgáltatói verseny.
Már 2018 óta nem emelték a díjat
A Fővárosi Önkormányzat és a BKK munkatársai 2021. novembere óta tárgyalnak a fővárosi személytaxi-szolgáltató vállalkozások és érdekképviseletek képviselőivel. A kormány által kiadott 2022. februári jogértelmezés szerint a fővárosi taxitarifa nem tartozik azon körbe, ahol díjemelési moratórium vonatkozik az önkormányzatokra.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Miután 2018. július 1. óta nem volt változás a tarifaelemekben (alapdíj 700 Ft, kilométerdíj 300 Ft, percdíj 75 Ft), miközben a nemzetgazdasági átlagkeresetek, az infláció és az üzemanyagok ára jelentősen növekedett, a felek egyetértettek abban, hogy szükséges a jelenlegi hatósági ár felülvizsgálata.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


