Az előszezonban május 21-től Budapest és Keszthely között valamennyi Balaton InterCity-vonatban étkezőkocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni.

A legújabb nádfelmérés szerint öt év alatt hétszeresére nőtt a kiirtott balatoni nádas nagyságrendje, és újabb nádasokat rongáltak meg stégbejárók, feltöltések, nyiladékok létesítésével - közölte Pomogyi Piroska hidrobiológus.
A balatoni nádasok feltérképezését több évtizede végző szakember elmondta, öt évenként mérik fel a tó növényzetét. A légifelvételeket összehasonlítva látható, hogy a térképezések alapjául szolgáló 2015-ös felvételekhez képest 2020-ra jelentősen nőtt a "nádirtási aktvitás" - fogalmazott. Míg 2015-ben 4 hektárnyi területről pusztították ki a nádast 72 helyszínen, öt évvel később már újabb 28,2 hektárnyi területről tűnt el a növény újabb 826 helyszínt érintve a nádasövben.
A Balaton medrében lévő nádasokban létesült stégek, bejárók, nyiladékok, feltöltések a 2015-ös felvételek szerint 41,8 hektárnyi területet érintettek 1993 helyszínen. 2020-ra további közel 20 hektárnyi nádasöv vált áldozattá, újabb 1408 helyszínen - mondta Pomogyi Piroska. A két felmérés során az összesen 3400 helyszínen beazonosított nádkárosítások háromnegyedét a szárazföldről induló stégbejárók adják - hangsúlyozta.
Mint kifejtette, a nádasok károsításának tilalmáról korábban a 2000. évi CXII. törvény rendelkezett. Ez volt az úgynevezett Balaton-törvény, amit követően a 2019. március 15-től életbelépett területrendezési törvény védi a nádasokat.
Hiába a jogszabályok, ha évtizedek óta nincs aki betartassa, pedig a tó vizének tisztításában, ökológiai egyensúlyában létfontosságú a nádasok szerepe. A stégbejárók, feltöltések, nyiladékok számának növekedése miatt sok helyen romlik a nád minősége, ami előbb-utóbb a pusztulásukhoz vezet
- figyelmeztetett. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) MTI kérdéseire adott válaszaiból kiderül, hogy a balatoni stégekhez kiadott mederbérleti engedélyek száma évről évre nő, amelynek nagyságrendjét jogszabály nem maximálja. Míg 2013-2016 között évente átlagosan 277 engedélyt adtak ki, 2017-2021 között ez a szám több mint duplájára, 583-ra emelkedett. Egy-egy ilyen engedély öt évre szól, így 2021-ben maximum 2915 balatoni stég rendelkezhetett engedéllyel, amelyek harmada-negyede stégbejáró - a megadott adatok szerint. A nádtérképezésekhez készített 2020-as légifotókon jóval több mint kétszer ennyi stégbejárót számláltak - Pomogyi Piroska közlése szerint.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ezek alapján több az illegális, mint a legális stégbejáró a Balatonon.
A mederbérleti engedélyeket kiadó vízügy sem hatósági, sem szankcionálási jogkörrel nem rendelkezik. Balatonfenyves polgármestere, Lombár Gábor (független) ezért tett bejelentést 35 mederfeltöltés ügyében a hatáskörrel rendelkező katasztrófavédelemhez tavaly év elején. Mivel érdemi lépés nem történt az ügyekben, a közelmúltban a Belügyminisztériumhoz fordult. Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár napokban megérkezett válasza szerint komplexen kell kezelni a kérdést a Balatonon, amihez figyelembe kell venni az új, még nem hatályos nádtérképet, és a készülő új vízparti terveket is - számolt be a polgármester.

Újabb híres turisztikai látványosság lesz fizetős: még regisztrálni is kell, mielőtt a közelébe mész
Verona bevezeti a jegyrendszert a Júlia házának udvarába látogatók számára.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


