A Valentin-napi hétvége idén is kiemelt időszak a hazai szállodáknál: sok helyen tematikus csomagokkal, máshol hangulati és gasztronómiai extrákkal készülnek február közepére.
Ezek Magyarország legolcsóbb és legdrágább szálláshelyei: mutatjuk, hová foglalnak a legtöbben
Tavaly számos rekord született a belföldi turizmusban, idén a Szallas.hu szakértői legalább a járványt megelőző 2019-es évhez hasonló, azaz 120-130 milliárd forint bruttó szobaárbevételre számítanak. Az online szállásfoglaló előrejelzése szerint ezt a növekedést elsősorban nem a foglalások számának gyarapodása, hanem a három éve tartó áremelkedés idézi elő.
A Szallas.hu által közvetített összes bruttó forgalom 28,44 milliárd forint volt tavaly, ami 2020-hoz képest 20 százalékkal, 2019-hez képest pedig 10,1 százalékkal nőtt. Tavaly a bruttó szobaárbevétel több mint negyedével nőtt 2020-hoz képest, ugyanakkor négyötöde volt a 2019-esnek. Az átlagos kosárérték 65 630 forint volt tavaly, ami 2020-hoz viszonyítva 15,4 százalékos, míg 2019-hez képest 31 százalékos növekedés. Tavaly minden második foglalás 50 ezer forinttal megegyező, vagy az alatti volt. Az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség 9988 forint volt, ami 13,3 százalékkal több, mint 2020-ban, és 20 százalékkal haladja meg a 2019-est.
A legdrágább település Bikal lett tavaly, ahol az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség az országos átlag duplájánál is több, 22 770 forint volt. A legolcsóbb település Sellye, ahol az átlagár 75,8 százalékkal marad el az országostól. A régiók közül a Balaton térsége bizonyult a legdrágábbnak, ott az országos átlagnál 8,3 százalékkal többe kerül egy éjszaka egy főnek. Ugyanakkor a Tisza-tó térségében az országos átlagtól 26 százalékkal kedvezőbb áron lehet szállást foglalni
- ismertette Trepess Beatrix, a szállásportál PR-menedzsere a közleményben.
Minden 5. foglalás a főváros szálláshelyeire érkezett 2021-ben, a főváros és vonzáskörzete iránt nőtt a legnagyobb arányban a kereslet, 2020-hoz képest 18,7 százalékkal.
Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged sorakoznak mögötte, ezek a városok adják együttesen a Szallas.hu-n leadott foglalások 44,5 százalékát. Pécs, Balatonfüred, Gyula, Hévíz és Zalakaros szerepelnek még a foglalási számok eloszlása alapján készült toplistán. A foglalások negyede balatoni, ötöde Észak-Magyarországi - közölték.
A Szallas.hu-n a magyarok tavalyi foglalásainak 98,5 százaléka belföldre szólt. A külföldi foglalások kétharmada horvátországi, 16 százaléka romániai helyekre érkezett. 2021-ben minden harmadik foglalást online fizették, és tizenháromszor többen kerestek tavaly kutyás szállást, mint macskásat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Már a pandémia előtt is kialakulóban volt az a trend, amire a járvány csak ráerősített: a népszerű úti célok és szálláshelyek felől eltolódik a kereslet a kisebb és tematikus úti célok és szállások irányába.
Egyre népszerűbbek a nem hotel besorolású szálláshelyek és az utolsó pillanatos foglalások aránya is nőtt
- mondta Trepess Beatrix. Idén a külföldi utazások iránt is nő a kereslet, főleg a kelet-közép-európai régión belül. Bizakodásra ad okot szerinte, hogy a napi beérkezett foglalásokban már meghaladták a tavalyi szintet, és az idei első, március 15-ei hosszú hétvégére nagyobb ütemű az előfoglalás, mint a korábbi években.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







