A vállalat igyekszik növelni jelenlétét Brazíliában, amely legnagyobb külföldi piaca.

A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében már a tizenegyedik pályázati szakaszban támogatja az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését a kormány október 4. és 8. között - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára közleményben vasárnap.
A korábbi fordulókban összesen több mint 5300 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához igényeltek 577 millió forintos hozzájárulást.
Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb szakasza október 4-én, hétfőn reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár fele, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpárok esetében pedig legfeljebb 150 ezer forint.
A kormány számára a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés, ezért is alkottuk meg és hajtjuk végre a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése. Az elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázat célja, hogy csökkentsük a munkavállalók autóhasználatát, egészséges, környezetkímélő kerékpározásra ösztönözzük a magyar embereket a hétköznapokban is
- fejtette ki Schanda Tamás.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A pályázat részleteiről az IFKA honlapján érhető el bővebb tájékoztatás. A dokumentumokat ebben a fordulóban 2021. október 8-án, pénteken éjfélig lehet benyújtani - közölte az államtitkár.

Újabb híres turisztikai látványosság lesz fizetős: még regisztrálni is kell, mielőtt a közelébe mész
Verona bevezeti a jegyrendszert a Júlia házának udvarába látogatók számára.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


