A Barcelona elnöke megerősítette, hogy a klub mindenképpen visszatér a felújítás alatt álló Spotify Camp Nou stadionba.

Érik az újabb közlekedési káosz? Jövő hétfőn kezdődik a főváros egyik főnyomócsövének cseréje
A rakpart zöldítése mellett a főváros egyik kulcsfontosságú főnyomócsövének cseréje is megvalósulhat a rakparti felújítások során. Ennek elvégzése nem tűrt már további halasztást; a munkálatok augusztus 23-án kezdődnek, de ezek miatt nem lesz külön forgalomkorlátozás - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A rakpartok fejlesztése három lépésben történik meg: elsőként június 7-től a pesti alsó rakpart Kossuth tér és Margit híd közötti részén kezdődtek el a munkák, ahol gyalogos sétányt és fasort alakítanak ki.
Hozzátették, az Idősebb Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszának átépítésével sétálhatóvá válik a Duna partja. A háromütemesre tervezett munkából azonban mindmáig csak kettő - a Moszkva sétány, valamint a Margit híd és Dráva utca közötti szakasz - valósult meg, a harmadik ütem megvalósítása most indulhatott el.
A forrás központi költségvetés által biztosított részét csak 2021 végéig biztosítja a kormány a fővárosnak, ezért a munkákat idén el kellett kezdeni, és be is kell fejezni - hívták fel a figyelmet.
A BKK szerint a projektnek köszönhetően megszűnnek a kihasználatlan burkolt felületek, amelyek feleslegesen foglalják a Duna melletti értékes közterületeket. A lépcsős partfal megmarad, a Markó utcai rámpa támfala azonban beljebb kerül. A világörökségi védett látkép nem sérül, sőt, az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd a dunai panorámában a fővárosiak. Mindemellett zöldebbé válik a partszakasz, a frissített terveknek köszönhetően 35 talajkapcsolatos fát ültetnek a beruházás során - sorolták.
A megújult idősebb Antall József rakpart ezen szakaszát idén év végén vehetik birtokba a fővárosiak - írták, hozzátéve, hogy jól haladnak a munkák: elkezdődött az új támfalat tartó nyolcméteres cölöpök lefúrása, befejeződött az új, mintegy 540 méter csapadékcsatorna lefektetése. Végéhez közeledik a Dunába vezető lépcsősor felső kiegészítése. Az út új nyomvonala miatt szükséges gázkiváltási munkák rendben véget értek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Közölték azt is, a pesti alsó rakpart Kossuth tér és Margit híd közötti szakaszán, valamint a Kossuth tér és a Március 15. tér között összesen mintegy háromkilométeres szakaszon épül új ivóvízvezeték. A munka a tervek kiegészítésével és felülvizsgálatával kezdődik, a kivitelezés majd a víznyomócső-rekonstrukciós munkák után, leghamarabb jövőre kezdődhet meg - fűzték hozzá.
Kitértek arra is, a rakparton közösségi sportolásra szolgáló eszközöket, utcabútorokat, kerékpár- és gyalogos útvonalakat létesítenek.
A pontos forgalomtechnikai kialakításról, így a rakpartok közlekedési rendjéről is később születik döntés. Az első ütem az idősebb Antall József rakpart és a Március 15. tér, a második pedig délre, a Fővám térig valósul meg, ezeknek a tervezési közbeszerzése már folyamatban van.

Túl drága a Balaton? Itt van 10 másik csodálatos magyar tó: olcsóbb, nyugisabb és nincs a világvégén
Mutatjuk, melyik magyar tavak az olvasóink kedvencei a Balaton mellett és hogy ezeknek milyen az árfekvése.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


