Bár a vívás után még csak ötödikek voltak, utána folyamatosan jöttek feljebb a magyarok, és a legvégére már semmilyen kérdés nem volt.

Vérfagyasztó videó az autópályán történtekről: csodával határos, hogy túlélték ezt a mutatványt
A szeszélyes és szélsőséges időjárás orvosmeteorológiai szempontból is rendkívül nagy hatással van a közlekedőkre. Talán ez okozta azt, hogy egy férfi csütörtökön az M1-es autópályán, egy másik illető pedig vasárnap kora reggel az M3-as leállósávján tekert. Mind a két esetben közös, hogy szerencsére nem történt baleset és személyi sérülés sem.
A Pénzcentrum délelőtt részletesen írt róla, hogyan változtatta meg a pandémia a magyar autósok közlekedési szokásait, a közútkezelő közlése szerint pedig a kerékpárosok is egyre több rizikós szituációba sodorják magukat feleslegesen. KRESZ előírásai feketén-fehéren leírják, hogy a gyorsforgalmi utakon csak olyan járművekkel szabad közlekedni, amelyek sík úton is legalább 60 km/órás sebességgel képesek haladni. Más járművek közlekedése szigorúan tilos. Ráadásul a leállósávot is csak meghatározott járművek használhatják folyamatos haladásra.
Tehát az M1-es és M3-as autópályán kerékpározó személyek több szabálytalanságot is elkövettek. Ráadásul ezzel rendkívül nagy veszélybe is sodorták magukat. Szerencsére egyik esetnél sem történt baleset vagy személyi sérülés. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért határozottan felhívja a közlekedők figyelmét, hogy nincs az a szituáció, amiért érdemes ilyen mértékű szabálytalanságot és veszélyes helyzetet bevállalni. A két esetről készült videófelvételt a közútkezelő meg is osztotta hivatalos Instagram oldalán:
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


