Európa legnagyobb részének időjárását nagykiterjedésű anticiklon alakítja, hatására napos és az átlagosnál melegebb az idő.

Ki hitte volna a "télies" május után, hogy a következő napokban olyan hőmérsékleteket mérhetünk, amely már láznak is soknak számít: bizony benne van a pakliban a 40 fok. De ha csak 39 lesz, azt se érezzük majd hűvösnek... Érdemi enyhülés péntekre érkezhet, de inkább csak a Dunántúlon élők frissülhetnek fel jobban - írja a met.hu.
Hétfőn Zala, Somogy és Baranya megye kivételével elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarra, vagyis az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. A hőség miatt a Dunántúlon, valamint Pest, Bács-Kiscsun, Csongrád-Csanád és Békés megyében narancsriasztás, vagyis másodfokú veszélyjelzés van érvényben, vagyis a napi középhőmérséklet 27 °C felett valószínű. Viszont a többi megyében is tovább él az elsőfokú figyelmeztetés. Felhőszakadás lesz Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok megyékben, vagyis intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
A következő napokban viszont igazi hőségre kell készülni: vörös, harmadfokú riasztás lép életbe kedden Bács-Kiskun, Baranya és Tolna megyékben, vagyis a napi középhőmérséklet 29 °C felett valószínű. Ez azt jelenti, hogy tartós hőség lesz a legmelegebb órákban, 40 fok, és éjjel sem tud lehűlni az idő.

Zivatarra kedden három megyében: Nógrádban, Borsodban, Hevesben és Szabolcsban kell számolni.
Szerdára és csütörtökre kettészakad az ország: a déli, dél-keleti megyékre is átterjed a vörös riasztás és a veszélyes hőség.


Újabb híres turisztikai látványosság lesz fizetős: még regisztrálni is kell, mielőtt a közelébe mész
Verona bevezeti a jegyrendszert a Júlia házának udvarába látogatók számára.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


