A Budapest Airport már korábban figyelmeztetett, hogy az országon átvonuló zivatarlánc hétfőn és kedden is okozhat járatkéséseket és -törléseket.

Új szakaszához érkezik június 16-án a Lánchíd felújítása: a hidat hajnalban teljesen lezárják a közúti forgalom előtt, ezért a közösségi közlekedési járművek sem hajthatnak át rajta. A dunai átkelő lezárásával a személygépjárművekhez hasonlóan a BKK járatainak is új útvonalakat kell használniuk, hogy a fővárosiak továbbra is zavartalanul tudjanak közlekedni. A BKK még április 29-én indított egyeztetést a Lánchidat érintő járatokkal kapcsolatban. Június 16-tól több járat is módosított útvonalon fog járni, június 19-étől pedig változik a Hegyalja út közlekedése.
A Hegyalja úton csúcsidőszakban a személyautók nagyjából hússzor akkora területet foglalnak, mint a közösségi közlekedés járművei, miközben az erre utazóknak alig több mint a felét szállítják. Mivel jelenleg ezen a szakaszon nincs egybefüggő buszsáv, ezért az autóforgalom által okozott folyamatos torlódások a BKK járatait is jelentősen érintik, esetenként 5-10 perces késést okozva az autóbuszoknak. A Lánchíd lezárásával a közösségi közlekedést választók még inkább hátrányba kerülnének a Hegyalja úton. Ezért a BKK június 19-étől átalakítja az útszakasz közlekedését az alábbiak szerint:
- összefüggő buszsávot alakítanak ki a BAH-csomópont irányából a Döbrentei tér felé;
- újrahangolják a Hegyalja úton működő közlekedési lámpákat, kifejezetten az új forgalmi helyzethez igazítva;
- átalakítják a forgalmi sávokat a Döbrentei térnél, ezzel is csökkentve az Erzsébet híd előtti torlódást.
Ezért a Hegyalja úton Pest irányába az egyéni gépjárművel közlekedők változatlan idő alatt jutnak át a Döbrentei téri kereszteződésen, ezzel szemben az autóbusszal közlekedők a jelenlegi helyzethez képest csúcsidőben 5-8 perccel kevesebbet utaznak majd. Így a buszsáv az utasok számára naponta összesen legalább 21037 perc azaz kb. 350 óra időnyereséget jelent.
Június 16-tól az alábbi rend szerint közlekednek a BKK járatai:
A Várnegyed a Belvárosból elsősorban a Széll Kálmán tér felől, a gyors és nagy kapacitású, sűrűn közlekedő M2-es metróval, valamint az onnan induló buszokkal érhető el. A Széll Kálmán tértől a 16-os járatcsalád buszai (16-os, 16A, 116-os járatok) változatlan módon kapcsolatot biztosítanak a budai Vár belső része felé, azonban a 16-os busz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér-Várnegyed-Clark Ádám tér-Széll Kálmán tér útvonalon jár júniustól. A 16-os busszal a BKK továbbra is biztosítja a Clark Ádám téren a budai fonódó villamoshálózat 19-es és 41-es járatának elérését.
A 105-ös busz a felújítás idején az Erzsébet hídon át közlekedik majd, a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér érintésével. Az Erzsébet híd és a Széchenyi István tér között az alsó rakparton, illetve ellenkező irányban az Apáczai Csere János utcán haladnak majd a buszok.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A 178-as busz a pesti oldalon a 105-ös busz vonalához csatlakozik, a Széchenyi István tér és az Andrássy út érintésével a Gyöngyösi utca M és a Naphegy tér között jár, segítve ezzel a belváros és Közép-Buda közötti utazásokat. Krisztinaváros környékétől a Rákóczi út és a Keleti pályaudvar felé indulóknak a BKK az 5-ös buszt ajánlja.
Új gyorsjárat indul 110E jelzéssel az Apor Vilmos tértől a Bosnyák térig a budai térség felőli gyors belvárosi eljutás érdekében. Az új járat a Hegyalja úton (az új buszsávon) és az Erzsébet hídon, majd a Rákóczi úton át jár a lezárásokat követően. A 110-112-es autóbusz változatlan követési idővel közlekedik.
Az éjszakai 916-os és 990-es autóbuszok az Erzsébet hídon, majd a Szabad sajtó úton és a Kossuth Lajos utcán közlekednek, nem érintik a Deák Ferenc teret és a Széchenyi István teret. A többi éjszakai járatra átszállási lehetőséget a BKK a belvárosban, az Astoria M csomópontban változatlan módon biztosítja.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


