Egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják átverni az utazókat a netes csalók.

Május eleje óta vannak nyitva a magyar szállodák, az első igazi nagy rohamra a pünkösdi hosszú hétvégén számíthatnak. Folyamatosan van érdeklődés, foglalnak is a vendégek, teltház azonban nem lesz, így még nem késő megtalálni a szezon legjobb ajánlatait.
Május elején ismét kinyithattak a szállodák, és igaz, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni őket, de egyből meg is indultak a foglalások. Az első nagy roham várhatóan a pünkösdi hosszú hétvégét érinti majd, ami idén május 22-24-re esik. A szektor tehát a hosszú, szűk hónapok után végre fellélegezhet, a drámai árbevételek visszaesése után, ismét dolgozhatnak.
Százmilliárdokban kell mérni a veszteséget csak a szállodaiparban, a kereskedelmi szálláshelyeken, és akkor még nem esett szó a vendéglátóiparról, mondta el korbban Fleisch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, aki szerint majdnemhogy felmérhetetlen, hogy mekkora kiesés volt a turizmusban. Míg a belföldi turizmus már nyáron élénkülhet, a budapesti szállodákban a külföldi vendégforgalom lassú visszatérésével legkorábban ősszel számolnak.
A szállodaszövetség azzal is kalkulál, hogy erős munkaerőhiány, és nem kizárt, hogy komoly drágulás is lesz, ezt a Pénzcentrumnak is megerősítették a turisztikai szakértők. Kíváncsiak voltunk, melyek a legnépszerűbb úti célok most, a szállás.hu adatai szerint 2021-ben a TOP 10 település Pünkösdkor (összesen a foglalások negyedét teszi ki ez a 10 település):
- Eger
- Siófok
- Hévíz
- Gyula
- Sárvár
- Pécs
- Hajdúszoboszló
- Balatonfüred
- Zalakaros
- Nyíregyháza
„Ami a pünkösdi foglalások számát illeti: eddig a tavalyi pünkösdi időszak 78 százalékánán állunk, de ez még sokat változhat a következő másfél hét last minute foglalásaival vagy esetleg lemondásaival. Kedvelt időszaknak látszik, de inkább a nyár a sláger” – nyilatkozta a Pénzcentrumnak a Szállás.hu marketingmenedzsere.
Ezek a legjobb ajánlatok idén pünkösdkor
Habár kifejezetten komoly drágulásra lehet számítani, azért nem lehetetlen jó belföldi ajánlatokat találi: a Szállásvadász oldalán például a Villa Plattensee Vonyarcvashegy wellness szállodában lehet eltölteni 2 éjszakát 40 608 Ft / 2 fő, büféreggelivel együtt.
Szintén a Szállásvadász ajánlatában érhető el a Danubius Hotel Annabella Balatonfüred csomagja, melykét fő részére tartalmaz szállást és félpanziós ellátást 57.750 Ft / 2 fő / 2 éj-től.
A négycsillagos Hotel Piroska Bükfürdő is várja a vendégeit: a szállás.hu-n keresztül foglalva 83 200 forintba kerül 2 főnek a szállás 2 éjszakára félpanziós ellátással. A szálloda épületkomplexumában saját élményfürdő, szaunavilág gyógyászati részleg várja a látogatókat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A ceglédi négycsillagos Aquarell Hotelben a pünkösdi ajánlat keretében 2 éjszaka 83 600 forintba kerül, félpanziós ellátással együtt a Szallodak.hu ajánlatában.
Védettségi igazolvány nélkül senkit nem fogadnak
Arra a kérdésre, hogy mehet-e szállodába olyan vendég, aki tudja igazolni az oltását, de még nem érkezett meg a védettségi igazolványa, Flesch Tamás az MTI-nek elmondta, hogy nem:
sehol nem fogják beengedni azt a vendéget, akinek nincs igazolványa.
De úgy néz ki, ezzel nem lesz gond: a vidéki szállodákban 70-80 százalék közötti foglaltság várható pünkösdkor az előfoglalások adatai alapján - mondta el szerdán Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnöke. Folyamatosan van érdeklődés, foglalnak is a vendégek, teltház azonban nem lesz. Úgy vélte, hogy a háromnapos hétvégéig még hátralévő kicsit több mint egy hét alatt ez nem fog változni jelentősen, bár bíznak abban, hogy még többen terveznek utazást. Megegyezte: sokakat visszatart, hogy bár az oltást megkapták, még nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, ami szükséges a szállodai tartózkodáshoz. Kitért arra is, hogy a teljes májusi hónapban átlagosan 28-38 százalék közötti kihasználtsággal üzemelnek a magyarországi szállodák. A nyári hónapok közül júniusra eddig 30 százalékos az előfoglalások aránya, július-augusztusra is van érdeklődés. A külföldi turistákkal még nem számolhatnak, közben a külföldi piacok fokozatosan nyílnak meg a magyarok előtt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


