Megnyílt a Mövenpick Hotel Budapest Centre, a svájci szállodalánc első budapesti egysége.
A MÁV az utaskomfort színvonalának növelése érdekében - elsősorban a nagyvárosok és Budapest agglomerációjában lévő - utasbeálló nélküli megállóhelyekre, illetve a rossz műszaki állapotú utasbeállók helyére korszerű, a mai kor igényeinek megfelelő, modern megjelenésű, várakozásra alkalmas építmény fejlesztéséről döntött. Az új utasbeállókat világítással, jó minőségű padokkal, utastájékoztatással és biztonsági kamerarendszerrel látják majd el. A korszerű utasbeálló kifejlesztésével, kialakításával és felszereltségével a vasúttársaság célja, hogy vonzóbbá tegye az elővárosi közlekedést az utasok számára. A Budapest-Veresegyház-Vác vonal Erdőkertes megállóhelyén már megkezdték az első beálló telepítését.
A beruházáshoz szükséges tervezési folyamat 2019 közepén kezdődött el, az utasok igényeinek megfelelő, modern dizájn kiválasztásával. A modulrendszerben kialakított, új típusú utasbeállók - igazodva a vasút változatos megállóhelyi környezetéhez - szélsőperonra és két vágány közötti, úgynevezett középperonra is telepíthetők. Az öt méter hosszú alapmodul közel három méter magas és 2,6 méter mély, ebből több mint másfél méter mélységben széltől védett. Az új utasbeállók modern formavilágát anyaghasználatuk is kihangsúlyozza - írja közleményében a társaság.
A stabilitást sugárzó acélszerkezet robusztus megjelenését oldja a nagyméretű üvegfelületek használata. A várakozóhelyeken utcabútorokat - padot, utastájékoztató vitrint - is elhelyeznek, amelyek a biztonsági üvegezett felületekkel és a biztonsági kamerákkal együtt teljesítik a vandálbiztosság általános követelményeit. Az utazóközönség kényelmét fogják szolgálni az egyes utasbeállókba telepített jegykiadó automaták is.
Erdőkertes megállóhelyen a napokban átadták a munkaterületet az első új típusú utasbeálló telepítéséhez. A munkálatok nem zavarják az utasforgalmat. A beruházásnak köszönhetően automata fogja biztosítani a gyors és kényelmes jegyvásárlást. A kivitelezés befejezése 2021 első negyedévében várható.
Erdőkertes mellett, előreláthatóan 2021 első negyedévében, Felsőpakony, Tóvároskert, Vecsés-Kertekalja és Alsógalla, a második negyedévben Gyál, Vicziántelep, Bicske alsó, Felsőgöd, Sülysáp és Törökbálint kaphat új típusú utasbeállót. Mezőkövesd felsőn, Szentmártonkátán, Szőlősnyaralón és Vác-Alsóvároson a jövő év őszén várható az átadás, 2021 év végére pedig Rákospalota-Kertváros, Tápiószecső és Dunakeszi új utasbeállója is elkészülhet.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
(Címlapkép: MÁV)

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


