8 °C Budapest

Vonatjegyeket szüntet meg a MÁV: mutatjuk, mi változik

2020. október 6. 12:00

Bővülnek a nemzetközi utazási lehetőségek, ezzel viszont több korábbi konstrukció megszűnik. Az okostelefonos alkalmazást erősíti a vasútcég, azok járhatnak jól, akik munkahelyükre, vagy iskolába ingáznak. Európai döntés nyomán a fizetések hitelesítését is módosították.

A MÁV mobilalkalmazás október elejétől újabb funkciókkal egészült ki - közölte az állami vasátvállalat. Ezután a MÁV applikáció Bérletvásárlás menüpontjából a 30 napos bérleteken felül megváltható lesz a havi és a félhavi dolgozó, valamint a tanulóbérlet is azoknak, akik a munkahelyükre, vagy iskolába ingáznak vasúttal. Fontos azonban tudni, hogy az alkalmazáson keresztül vásárolt bérletekre nem vehetők igénybe a mentejegyekre érvényes kedvezmények.

Bővül emellett a nemzetközi vonatozás lehetősége, október 2-ától méár Ausztria után a Csehországba és Szlovákiába utazók is igénybe vehetik a START menetjegyeket, az alkalmazáson keresztül is. Mint írják, a júliustól bevezetett Ausztriába szóló menetjegyet három hónap alatt már közel 38 ezren vásárolták meg, majdnem egyharmaduk appon keresztül. A Budapest-Bécs viszonylat mellett keresetté váltak a magyar és osztrák vidéki állomások közötti jegyek is.

Az új jegyek bevezetésével a korábbi CityStar-jegyek és a kirándulójegyek megszűnnek, bár az előre megváltottak érvényességük lejáratáig még felhasználhatók.

Mint írják, a cél, hogy minél több úti cél felé - köztük Németországba, Romániába, Lengyelországba és Svájcba is - megvalósítsák a teljesen papír- és érintkezésmentes jegyvásárlást. Erősebb lesz az ügyfélhitelesítés az új fejlesztéseknek köszönhetően, amit az Európai Bank döntése nyomán, idén december 31-ig kell megvalósítani az online fizetéseknél. Az erős ügyfélhitelesítés azt biztosítja, hogy bárhol is történik a vásárlás, illetve a bankolás, csak a kártya használatára jogosult személy, vagyis a kártyabirtokos hitelesíthesse a tranzakciót.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 12. hétfő
Pongrác
20. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 11. 19:01