A vasúti helyreállítás holnapra is áthúzódik: aki teheti, kedden VOLÁN-busszal tervezze utazását vagy halassza azt későbbre!
Az elmúlt napok időjárásának köszönhetően szombaton az alföldi régióban is megszűnik a tűzgyújtási tilalom, az ország teljes területén engedélyezett lesz a tűzrakás az előírások betartása mellett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Azt írták, a dunántúli és az északi térségben már kedden megszűnt a tűzgyújtási tilalom, de ez az alföldi régióban még megmaradt. Szombaton azonban Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is feloldják a korlátozást. Hozzátették: szombattól ismét
Felhívták a figyelmet arra, a tűzgyújtási tilalom visszavonása után is érvényes az az előírás, hogy erdőterületen csak a kijelölt és kiépített tűzrakóhelyen szabad tüzet rakni, szélcsendes időszakban, úgy, hogy az ne jelentsen veszélyt a környezetre. A tüzet nem szabad felügyelet nélkül hagyni, távozás után pedig gondoskodni kell biztonságos eloltásáról.
- közölte a Nébih.
Kiemelték: továbbra is fokozott figyelemmel kell eljárni az erdőn kívüli, illetve a lakott területeken is, mert a felügyelet nélkül hagyott tűz könnyen továbbterjedhet, és életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető tűzeset forrása lehet.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


