Az előszezonban május 21-től Budapest és Keszthely között valamennyi Balaton InterCity-vonatban étkezőkocsi-szolgáltatást lehet igénybe venni.
A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) értékelése szerint 2019 a turisztikai beruházások, a kiemelkedő ágazati bevételnövekedés, a tovább bővülő vendégforgalom és a digitalizáció éve volt a magyar idegenforgalomban. Közleményükben azt írták, bár a teljes évre vonatkozó statisztikák csak februárban lesznek elérhetőek, az eddigi adatok alapján arra számítanak, hogy 2019 meghatározó volt, a korábbi turisztikai rekordéveket is felülmúlja.
Megítélésük szerint a turizmus alakulásában jelentős a szerepe annak, hogy Magyarország biztonságos ország, az elmúlt években végrehajtott fejlesztések Budapestet vonzóbbá tették, és a magyar családok is többet költhetnek belföldi utazásokra, nyaralásokra. A cél, hogy Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen, ennek érdekében folytatódnak az ágazati fejlesztések. A magyar turizmus versenyképességét 2020-tól naprakész szálláshelyi forgalmi adatok, és január elsejétől szálláshely-szolgáltatási áfacsökkentés is segíti.
A turizmus a magyar gazdaság egyik motorja, növekedése 2010 óta töretlen, a 2018-as történelmi rekordévet követően az elmúlt esztendőben is tovább javultak a turisztikai mutatószámok, és a 2019-re is az uniós átlagot meghaladó, tíz százalék körüli növekedés várható az idegenforgalomban.
Tavaly Budapest volt a legnépszerűbb európai úti cél és egyre több külföldi vendég érkezik Magyarországra. A magaskategóriás fővárosi szállodák a legmagasabb kihasználtsággal üzemeltek Európában, és új közvetlen légi járatokat is indítottak. A belföldi turizmus továbbra is a vendégforgalom felét adja, amit a SZÉP-kártya 2019-ben megnövekedett forgalma is támogat.
Az elmúlt évben mintegy 1000, minőséget javító turisztikai fejlesztés volt folyamatban országszerte, ezek nagy része az év végéig be is fejeződött. Tavaly megkezdődött 750 szálláshely felújítása és fejlesztése, a strandfejlesztési program folytatásaként megújult 43 szabadstrand. Az élményparkok fejlesztésének keretében átadták Magyarország első fix telepítésű hullámvasútját.
Nagy lépést tettek az ágazat hosszú távú versenyképességét is biztosító digitalizáció irányába is - tudatták a közleményben. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz a szállodákat és panziókat követően decemberben a magán- és egyéb szálláshelyek is csatlakoztak. A jövőben a már a teljes szektorra vonatkozóan naprakész statisztikai adatok növelik majd a turisztikai fejlesztések és marketingkampányok hatékonyságát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A gazdaságvédelmi akcióterv részeként a kormány a szálláshelyek áfáját 18 százalékról 5 százalékra csökkentette 2020. január elsejétől. Így az áfacsökkentés és a digitális adatszolgáltatás pedig - az ágazat fehérítése mellett -, hosszú távon garantálja a turizmus versenyképességét, és hozzájárul ahhoz, hogy az ágazat növekedési üteme a következő években is folytatódjon - írták.
Idén újabb szálláshelyek és strandok újulnak meg, elindul a balatoni és a dunai hajók, illetve a balatoni vízicsúszdák fejlesztése, befejeződik több kulturális és aktívturisztikai fejlesztés. Magyarország házigazdája lesz újabb nagy nemzetközi rendezvényeknek és részt vesz a dubaji világkiállításon, halad tovább a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiában 2030-ig meghatározott célok teljesítésében.

Újabb híres turisztikai látványosság lesz fizetős: még regisztrálni is kell, mielőtt a közelébe mész
Verona bevezeti a jegyrendszert a Júlia házának udvarába látogatók számára.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


