18 °C Budapest

Ne lepődj meg: a hétvégén ellepik a katonák az utakat

MTI
2020. január 4. 12:00

Szombattól hétfőig nagyobb katonai járműforgalom várható az ország útjain. Mutatjuk, merre mennek a konvojok!

A Honvédelmi Minisztérium (HM), hogy megnövekedett katonai járműforgalom várható a hétvégén. Ennek oka, hogy csapatokat vezényelnek át az országhatárra.

A közlemény szerint szombattól hétfőig napközben megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani az ország több autópályáján és főútvonalán, elsősorban Bács-Kiskun megye és Csongrád megye déli útszakaszain. A katonai járműforgalom leginkább az M5-ös, az M6-os és az M43-as autópályát, valamint az 55-ös főutat érinti.

A Magyar Honvédség arra kéri a járművezetőket, hogy ezeken az utakon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai gépjárműveket, ezzel is segítve azok biztonságos és folyamatos haladását. Hozzátették: a Magyar Honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?