A hétfői viharsorozat gyakorlatilag megbénította a vasúti fővonalakat, károkat okozott az autóbusz- és légi közlekedésben is.
Az év negyedik hosszú hétvégéje előtt állunk, aki teheti, kihasználja a potya szabadnapot és elutazik pár napra. Ám ha még nem foglaltad le belföldi szállásodat, akkor jobb, ha igyekszel, mert pillanatokon belül megtelnek a hazai szállodák.
Az előttünk álló hosszú hétvégén rengetegen indulnak útnak hosszabb-rövidebb kikapcsolódásra, ahogy azt a Pénzcentrum korábban is megírta - akkor a külföldi lehetőségeket vettük górcső alá, most azonban nézzük meg, mi a helyzet belföldön: van egy még egyáltalán szabad hely?
A számok azt mutatják, hogy rengetegen elutazunk valahová a hosszú hétvégéken. Idén a korábbi hosszú hétvégéken, húsvétkor és pünkösdkor is megteltek a hazai hotelek: rendre 80 százalék feletti foglaltsággal mentek. a Szallas.hu elemzése alapján pedig idén tavalyi évhez képest még tovább, 57 százalékkal nő a forgalom.
- mondta el a Pénzcentrumnak Nagy Viktória, az Invia marketing menedszere. Aki mégis az utolsó hetekben keresne szállást az augusztus 20-i hétvégére, ritkán jár sikerrel, hiszen a szobák nagy része már hetekkel a kiemelt hétvége előtt elkelt.
A legkeresettebb idén is a Balaton környéke, itt már szinte lehetetlen szabad szobát találni. A magyar tengert az észak-alföldi régió követi a sorban, kiemelkedő fürdővárosával, Hajdúszoboszlóval, de Debrecen, a Tisza-tó környéke és Cserkeszőlő is a népszerű úti célok között van. Az egész évben nagy turistaforgalmat bonyolító Eger és környéke is bőven dobogós helyen szerepel a hosszú hétvégén. Sokan látogatnak a Mátrába és a miskolctapolcai barlangfürdőbe is. A Nyugat-Dunántúl legnépszerűbb települése idén Zalakaros, de Sárvárra és Sopronba is szép számmal érkeztek foglalások. Ám a vidék mellett a főváros is jól teljesít, de ez elsősorban a külföldieknek köszönhető.
- mondta el a Pénzcentrumnak Bogár Zoltán, Danubius Hotels Group központi üzletfejlesztési igazgató. "Egyik ilyen fontos tényező, hogy az év jellemzően legerősebb forgalmú hete, a Forma1 Magyar Nagydíj idén átkerült júliusról augusztusra, de emellett fontos természetesen a töretlen népszerűségnek örvendő Sziget Fesztivál, valamint a FINA Junior úszó világbajnokság és a női röplabda EB is. Mivel a budapesti házakban a vendégek 90 százaléka külföldi, a forgalmunkat sokkal inkább az ezek tényezők befolyásolják, mint a magyarországi ünnepnapok és hosszúhétvégék.
Megteltek a szállodák
A Danubius számai is azt mutatják, hogy aki csak teheti, kihasználja az utolsó meleg napokat é s utazik: "Összességében idén is havi 90 százalék körüli foglaltságot várunk. A magas keresletnek és a tavasszal befejezett fejlesztéseinknek köszönhetően azonban havi átlagáraink bőven kétszámjegyű százalékos növekedést fognak mutatni.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A balatonfüredi szállodáink népszerűsége töretlen. Az All Inclusive Hotel Marinában idén átadott óriási nyitott gyermek élménymedence tovább növelte a szálloda keresettségét. A belföldi piaci élénkülését segíti a SZÉP kártya használat növekedése is, a nyár első felében több olyan szállodánk is volt, ahol a SZÉP kártyás fizetések értéke a kétszeresére nőtt a tavalyinak.
Nagyon hasonló a helyzet a vidéki wellness szállodákban is. A legtöbb augusztusi napra már a most meglévő rendelésállomány alapján a foglaltság meghaladja a 90 százalékot, bár néhány üres szobánk még akad. A hosszúhétvégén biztosan teltházzal fogunk üzemelni. Augusztus utolsó hetére még egy kicsit több a szabad kapacitás.
Vannak még jó ajánlatok a piacon!
Egy kimagasló minőségű, 5 csillagos szállodában 4 napot tölthetünk el a hosszú hétvégén augusztus 16 és 19 között fejenként 98 900 forintért éjszakánként, az Invia ajánlatában, egy gyulai háromcsillagos, 4 éjszakán mini vakáció pedig 111 600 forintba kerül 2 főnek, félpanziós ellátással a Szállás.hu oldalán.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


