Ismét visszatért a hó az országba, gyönyörű tájakat eredményezett az időjárás.
Országos közlekedési tarifaközösség létrehozásán dolgozik a kormány, a távolsági autóbuszokon, vonatokon, városi járműveken egyetlen jeggyel lehet majd utazni - erről beszélt Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a Magyar Időknek.
Mosóczi László a lapnak adott interjúban többek közt arról beszélt, a minisztériumban a közlekedési rendszerek összehangolásán dolgoznak, aminek keretében 2020-ig egységes menetrendi, utastájékoztatási és jegyrendszert hoznak létre.
Ez a vasúti és buszjáratok párhuzamosságainak kiszűrését, a csatlakozások biztonságos megszervezését jelenti, és azt is, hogy az ország két pontja közt utazva csak egy jegyet kelljen megváltanunk, függetlenül attól, hogy ehhez hányszor kell átszállni buszról vonatra vagy helyközi járatról helyi járatra. Ez viszont nem jelenti azt, hogy összevonják egy cégcsoportba az állami közlekedési vállalatokat, de vizsgálják a lehetőségeket.
![Görögországban nyaralnál? Ezt jó tudni: megszólaltak a magyar utazási irodák Santorini tragédiájáról](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2025/02/1739458240-3Jag300Zg_sm.jpg)
Görögországban nyaralnál? Ezt jó tudni: megszólaltak a magyar utazási irodák Santorini tragédiájáról
A görögországi Szantorini szigetén február 1-je óta folyamatos földrengések rázzák meg a térséget.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2025/02/1739189037-hJjA2jNrz_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/12/1733305551-RnSocCbWP_sm.jpg)
![](https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/lead/2024/09/1726474087-0PwxPDfj7_sm.jpg)