A Pénzcentrum 2025. május 9.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Noha holnap az ország nagy részén kisüt majd a nap, északkeleten és az Alpokalján számíthatunk hózáporra, gyenge havazásra is. Egész héten változékony időnk lesz.
Hétfőn a változó felhőzet mellett az ország nagy részén több órára kisüt a nap, de az északkeleti területek mellett az Alpokalján is erősen felhős lesz az ég. Helyenként hózápor, gyenge havazás előfordulhat. Hajnalra foltokban köd képződhet, nagyobb eséllyel a Dunántúlon. Az északnyugati szelet kezdetben többfelé kísérik élénk lökések, majd estétől mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, ennél hidegebb csak a havas, derült helyeken lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn -1 és +6 fok között várható, a fagypont alatti értékek északkeleten valószínűek.
Kedden változóan, északon erősen felhős lesz az ég, majd estétől délnyugat felől mindenütt megnövekszik a felhőzet. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között, a derült, havas helyeken -10 fok körül valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +6 között alakul.
Szerdán többnyire borult lesz az ég. Sokfelé várható csapadék; a Balatontól északnyugatra hó, délkeleten eső, másutt vegyes halmazállapotú. A reggeli órákban a Dunántúl keleti felén, az Alföldön ónos esőre is számítani kell. Az északkeleti szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Nagykanizsa-Miskolc vonaltól északra -1 és +4, délre 5 és 10 fok között alakul.
A jelenlegi prognózis szerint a hét második felében marad a változó, csapadékos idő.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


