A Nemzeti Adó- és Vámhivatal három éven belül bevezeti az e-nyugtarendszert, amely digitális alapokra helyezi a kiskereskedelmi számlázást.
A Wizz Air érdeklődik az Alitalia rövid és középtávú járatainak az átvétele iránt - jelentette ki Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója az olasz La Repubblica lapnak adott interjúban az MTI szerint.
- fogalmazott, hozzátéve, hogy az elkövetkező hetekben el fog látogatni Olaszországba.
A hetven éves történetében alig néhány évben nyereséges Alitalia csődgondnokság alá került tavaly, miután alkalmazottai elutasították a fizetések és a létszám csökkentésével járó átszervezési programot. Az olasz légitársaság átvételére eddig a német Lufthansa és a brit easyJet légitársaságok, valamint az amerikai Cerberus kockázati tőkebefektető társaság jelezte érdeklődését.

Így bukhatsz a török riviérán 530 ezer forintot pár nap alatt: csúnyán ráfázhat, aki erre nem figyel
Nyakunkon a június – a következő hetekben, hónapokban sokan veszik majd nyakukba a világot, és mennek hosszabb-rövidebb távolságokra nyaralni.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


