A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
Több cég is van, ami évről-évre elkészíti listáját a világ legélhetőbb városairól, melynek során különböző szempontokat figyelembe véve állapítja meg, hogy hol a legjobb és hol a legrosszabb élni. Melbourne, Bécs vagy Vancouver szinte minden évben az élvonalban szerepel, de kevesebb szó esik azokról a helyekről, ahol az élet maga a pokol, ahol a minimális infrastruktúra és közbiztonság sem adott az elfogadható élethez. Az alábbiakban arra voltunk kíváncsiak, hogy egyes városok hogyan csúszanak le az élhetőségi rangsorban, míg mások mitől emelkednek fel vagy képesek megőrizni előkelő helyüket akár évtizedeken át.
A városok élhetőségének vizsgálatakor a stabilitását, az egészségügyet, a kultúrát, a környezetet, az oktatást és infrastruktúrát de a város biztonságát vagy a közlekedését is figyelembe veszik, így meghatározva a legélhetőbb és a legkevésbé élhető helyeket. A listára Budapest is rendre felkerül, azonban általános trend, hogy Nyugat-Európa városaitól jelentősen lemaradva kap csak helyet, de még így is sokkal jobb helyzetben van, mint a sereghajtók.
A tíz legkevésbé élhető város
- 1. Damaszkusz - Szíria
- 2. Lagos - Nigéria
- 3. Tripoli - Líbia
- 4. Dakka - Banglades
- 5. Port Moresby - Pápua Új-Guinea
- 6. Algír - Algéria
- 7. Karacsi - Pakisztán
- 8. Harari - Etiópia
- 9. Douala - Kamerun
- 10. Kijev - Ukrajna
Az egyik listán 140 város szerepel, amelyen a polgárháború sújtotta Damaszkusz végzett a legrosszabb helyen. A 2011 márciusa óta tartó polgárháború következtében az ország infrastruktúrájának nagy része megsemmisült és a civil lakosok ellen is mindennaposak a támadások. A nigéria Lagos - Kairó után - Afrika második legnépesebb városa, fontos gazdasági központ, közbiztonság szempontjából viszont a kontinens egyik legveszélyesebb fővárosa. Az arab tavasz felkeléssorozata óta eltelt hat évben nem sokat konszolidálódott Észak-Afrika országainak helyzete sem, így nem véletlen, hogy a lista utolsó városai között Algéria és Líbia fővárosa is szerepel.
A világ egyik legzsúfoltabb országának, Bangladesnek a fővárosa lett a negyedik legrosszabb város, ahol a gyakori terrortámadások mellett a hiányos infrastruktúra és hatalmas zsúfoltság is rontja a helyzetet. A listán szereplő Pápua Új-Guinea, Etiópia és Kamerun fővárosa mellett talán meglepő, hogy a tizedik helyen egy európai főváros, Kijev kapott helyet. Az ukrán-orosz konfliktus hatása, hogy Kijev a legtöbb helyet rontva bekerült a legrosszabb városok közé. Van azonban egy bővített lista is, ami már 232 várost tartalmaz, ezen olyan további városok szerepelnek, mint Kongó, Csád, Szudán, Jemen vagy Irak városai, mint a legkevésbé élhető helyek.
A fent említett városok esetében egyelőre nem látható, hogy mikor és hogyan lesznek képesek javítani helyzetükön, a középmezőnyhöz tartozóknak viszont megfelelő döntésekkel megvan az esélyük arra, hogy felzárkózzanak a legjobbak közé. Ide tartozik Budapest is, ami a 140-es listán a 36., a 232-es listán pedig a 78. helyen szerepel, ami azt jelenti, hogy az alapvető közbiztonság és az infrastruktúra rendelkezésre áll, azt fejlesztve és kiegészítve a megfelelő döntésekkel lenne esély arra, hogy néhány év alatt a legélhetőbb városokhoz felzárkózzon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ennek eléréséhez szükség van a város természeti és épített környezetének vádelmére, de olyan újításokra is, amelyek elsőre szokatlanok lehetnek, de nyugaton már számos helyen alkalmazzák. Közbiztonság szempontjából a térfigyelő kamerák felszerelése óta sokat javult Budapest, de még így is vannak területek, ahol magasabb a bűnelkövetések aránya. A város tömegközlekedése szintén a jobbak közé tartozik, de például a kerékpáros közlekedés fejlesztése, vagy a valóban európai szintű járműállomány még tovább javíthatná az élhetőséget.
Ugyancsak szót kell ejteni az oktatási vagy egészségügyi intézményekről, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy az emberek életminősége megfelelő legyen. Ezek az egyenként apróságnak tűnő változások vezethetnek ahhoz, hogy összességében a városlakók is elégedettebbek lesznek az életükkel és toleránsabban, emberibb módon álljanak egymáshoz is, úgy, mint
a tíz legélhetőbb városban:
- 1. Melbourne - Ausztrália
- 2. Bécs - Ausztria
- 3. Vancouver - Kanada
- 4. Toronto - Kanada
- 5. Calgary - Kanada
- 6. Adelaide - Ausztrália
- 7. Perth - Ausztrália
- 8. Auckland - Új-Zéland
- 9. Helsinki - Finnország
- 10. Hamburg - Németország

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


