A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
A mostaniak felébe, vagy harmadába kerülnek majd a harmadosztályú fapados jegyek az ígéretek szerint. A nemzetközi vasúttársaság harmadosztályú jegyei szeptembertől megvásárolhatók és decembertől felhasználhatók.
A Thalys nemzetközi vasúttársaság gyorsvonatainak valamennyi járatára lehet majd harmadosztályú jegyet venni. A francia, belga és német tulajdonban lévő társaság az olcsóbb jegyektől azt várja, hogy az éves átlag 6,7 millió utas helyett 2018-ban több mint 7 millióan válasszák őket.
Jelenleg átlagosan 80-150 euróba (307 forintos napi árfolyamon számolva 24 560 - 46 050 forintba) kerülnek a jegyek, a harmadosztályúakért viszont legfeljebb 40 eurót (12 280 forintot) kérnek majd.
A társaság a gyorsvonatok mellett tavaly fapados járatot is indított, az Izy jegyárai 19 euró (5833 forint) körül mozognak, de van ennél olcsóbb is, de akkor már nem biztosított az ülőhely. Azt egyelőre nem lehet még tudni, hogy a harmadosztályú jegy pontosan mit takar, és biztosított-e az ülőhely.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


