26 °C Budapest

Már Balatonföldváron is fizetni kell majd a strandolásért

2017. március 30. 09:30

Több balatoni település is áremelésre készül, mivel az idegenforgalmi adó után járó kiegészítés januártól lecsökkent. Van, ahol fizetőssé teszik a strandokat és a parkolókat - írja a Népszava.

Az önkormányzatokat a kényszer viszi rá az intézkedésre, az állam ugyanis januártól csökkentette a vendégéjszakák után fizetendő idegenforgalmi adó (ifa) után járó kiegészítés mértékét.

Az állam korábban az idegenforgalomból élő települések többletkiadásaihoz kívánt hozzájárulni azzal, hogy kiegészítést adott az idegenforgalmi adó (ifa) után. Kezdetben minden vendégéjszaka után beszedett egy forinthoz kettőt tettek hozzá, egy ideje azonban már csak másfelet, januártól pedig csupán egyet. Emiatt a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség a nemzetgazdasági miniszterhez fordult, de nem sikerült változást elérnie.

A kiesést pótolandó Zamárdi és Balatonszemes is emelte az ifa mértékét, az északi parton Csopak, Alsóörs és Palóznak egyezett meg előzetesen abban, hogy egységesen 500 forintot kérnek adóként egy-egy éjszaka után a szállásadóktól. Máshol nem az adóemelés a válasz. Balatonszárszón tavaly óta belépőt kell fizetni a központi strandon, Fonyód is fizetőssé tette több parkolóját és legnépszerűbb strandját, Balatonföldvár pedig az idei nyárra tervez a fonyódihoz hasonló lépéseket.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?