Akár spórolási, akár környezetvédelmi okokból vásárolnánk inkább műfenyőt, ebben is százával válogathatunk a láncok kínálatából.
Újabb lista látott napvilágot, amelyből ismét az derült ki, hogy Bulgáriába mehetünk idén legolcsóbban nyaralni. Akad azonban még jó néhány hely, ahol a számítások szerint nagyon olcsó megúszhatnak egy átlag napot a turisták.
A világ legolcsóbb úticéljainak a rangsorát most a repülőtéri traszfer járatokkal foglalkozó Hoppa készítette el. Ahhoz hogy megtalálják a legolcsóbb célállomást a szerkesztők kiszámolták, hogy mennyit költhetne el egy átlagos turista egyetlen nap alatt. Összesen 84 várost hasonlítottak össze.
KATTINTS! Hova utazz fillérekért 2017-ben? Itt a "bakancslista" + képek
Megnézték, hogy mennyibe kerül az adott városban a turisták 7 legtipikusabb költsége, vagyis:
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- 3 km-t megtenni taxival
- Egy éjszaka egy szállodában - teljes ellátással
- Egy korsó/pint sör
- Egy csésze kávé
- Egy üveg bor
- Egy koktél
Persze az rajtunk áll, hogy egy adott helyen mennyit költünk, de a fenti szempontok alapján a világ legolcsóbb úticéljai 2017-ben az alábbiak:
10. Sliema, Málta - 18 690 forint

9. Mexikóváros, Mexikó - 18 322 forint

8. Manila, Fülöp-szigetek - 16 974 forint

7. Kijev, Ukrajna - 16 913 forint

6. Sziemreap, Kambodzsa - 16 246 forint

5. Antalya, Törökország - 15 915 forint

4. Bukarest, Románia - 15 877 forint

3. Cartagena, Kolumbia - 14 340 forint

2. Kairó, Egyiptom - 14 149 forint

1. Szófia, Bulgária - 13 380 forint

-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








