21 °C Budapest

Ryanair vezérigazgatója ingyen adná a repülőjegyeket

2017. január 31. 12:01

Tovább erősítené a versenyt a Ryanair, egyre lejjebb nyomnák a jegyárakat, egészen addig, míg ingyenesek nem lennének. A légitársaság nem tervez tengerentúli járatokat, Európára koncentrál.


A Handelsblattnak adott interjút a Ryanair excentrikus vezérigazgatója. Michael O'Leary szokásához híven most sem fogta vissza magát, az interjú fontosabb gondolatai:

  • a korábbi hangzatos céloktól visszalép a Ryanair, és már nem tervezi, hogy tengerentúli járatokat indítson Európából az Egyesült Államokba. Ezt persze nem azzal indokolta, hogy a hosszú útvonalak üzemeltetése nem érné meg, inkább azzal, hogy a Ryanair elsősorban a rövidebb európai útvonalaira koncentrál, ehhez rendeltek is repülőgépeket, nagyjából minden héten egy új gépet állít be a légitársaság a flottájába.
  • a Ryanair tovább erősíti a versenyt, a terv az, hogy egyre lejjebb szorítsák a jegyárakat, egészen addig, míg ingyenesek nem lesznek a repülőjegyek. "Egy nap a Ryanairnél ingyen lesznek a jegyek, ezt talán nem tudjuk elérni, mindenesetre ez a cél", mondta O'Leary, aki már korábban is beszélt erről a tervéről, amelynek lényege, hogy a jegyeladások helyett a repülőtereknél keletkező bevételekben osztozna a repülőterek üzemeltetőivel.
  • a vezérigazgató szerint a Brexit-folyamat még megfordítható. "Nagy-Britannia két éven belül szakadékba zuhan, akkor pedig az emberek azt mondják majd, újra szavazni kellene az EU-csatlakozásról", mondta O'Leary.

(Handelsblatt)

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?