23 °C Budapest

Na ezt élje túl, aki fejfájós: időjárás a 35. héten

MTI
2016. augusztus 28. 18:00

Egy hidegfront következtében záporokkal, zivatarokkal kezdődik a hét, de a hét második felében ismét visszatér a meleg, száraz idő. Még az ősz első napjaiban is többfelé 30 Celsius-fok körül alakulnak a hőmérsékleti maximumok.

Hétfőn az ország délkeleti felén továbbra is sok napsütésre lehet számítani. A déli óráktól viszont előbb északnyugaton, majd a Dunántúlon egyre nagyobb területen várhatók záporok, zivatarok. Estig várhatóan a Nagykanizsa - Budapest vonalig ér el a csapadék. Több észak-nyugati megyére elsőfokú figyelmeztetést is kiadtak hétfőre a felhőszakadás veszélye miatt. Emellett helyenként megélénkül, zivatarok környezetében viharossá is fokozódhat a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 12-18 fok között alakul, de városokban és vízpartokon ennél melegebb, hidegre érzékeny területeken ennél hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 27-33 fok között alakul, északnyugaton lesz hűvösebb - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Kedden napközben elszórtan várható zápor, helyenként zivatar. Nagy területen megerősödik a légmozgás, zivatar környezetében néhol viharos széllökés is előfordulhat. Délután a Dunántúlon már alapvetően napos lesz az idő, a Duna-Tisza közén maradhat tartósan felhős az ég. A leghidegebb órákban 15-20 fok lehet. Napközben 24-29 fokig melegszik a levegő.

Szerdán, a meteorológiai nyár utolsó napján is megerősödhet a szél, de száraz idő várható sok napsütéssel. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-16 fok között valószínű. A nappali maximumok várhatóan 25-28 fok között alakulnak.

Szeptember első napjaiban, csütörtökön, pénteken és szombaton is napos lesz az idő, csapadék nem valószínű. A leghidegebb órákban csütörtökön és pénteken 9-15, szombaton 10-16 fok lehet. Csütörtökön napközben 26-29, pénteken 26-30, szombaton 26-31 fokig melegszik a levegő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Vasárnap is alapvetően napsütéses lesz az idő, csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 11-18 fok között valószínű. A nappali maximumok 27-31 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 16. 16:37