A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
Féláras alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START az augusztus 10-17. között zajló Sziget Fesztiválra utazóknak. A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető Budapest-Keleti, Nyugati és Déli pályaudvarra, Kelenföld és Kőbánya-Kispest állomásra. A Sziget Fesztiválra való utazás, illetve hazautazás során zsúfoltság alakulhat ki egyes vonatokon, ezért a MÁV-START helyjegyváltást javasol. A fesztivál végén a hazajutás megkönnyítésére a vasúttársaság Bécsig mentesítő járatot állít forgalomba.
Az utazási kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, másodosztályon érvényes. Első osztályú utazás esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni, illetve meg kell váltani az igénybe vett vonat típusának megfelelő pót-, illetve helyjegyet is. Jegyváltáskor jelezni kell a pénztárnál, hogy az utas a Sziget rendezvényre utazik, így jogosult a félárú alkalmi menettérti menetjegy vásárlására. A kedvezmény legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, azaz augusztus 9-től vehető igénybe, a visszautazást pedig a rendezvény utolsó napját követő napon, azaz augusztus 18-án éjfélig kell befejezni.
Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra a belépő (karszalag) felmutatásával, vagy az alkalmi menettérti jegy rendezvény helyszínén történő lebélyegeztetésével érvényes. A bélyegzés helyszíne a "Sziget városközpontban" található MÁV-START-os mobilpénztár-autónál lesz, ahol nemzetközi menetjegyváltásra is lehetőség nyílik. Ennek nyitvatartási ideje: augusztus 10-16. között 11-20 óráig - augusztus 17-én viszont már nem lesz pénztár a Szigeten! A bélyegzés elmulasztása vagy a karszalag hiánya esetén az alkalmi menettérti jegyet a menetjegy-ellenőrzést végző jegyvizsgáló a vonaton teljesárú menetjegyre egészíti ki, és a kiegészítést menettérti útra számítja fel. A kedvezményt a GYSEV nem biztosítja. A rendezvény ideje alatt a helyszínen a MÁV-START mobilpénztár-autónál 20 százalékos kedvezményű menetjegyek válthatók a MÁV-START szolgáltatási területén bármely viszonylatra, igény szerint egy útra vagy menettérti útra.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


